Luttor Ignác grafologizál

Egy napilap – amelyet úgy illetnek, hogy a „magyar keresztény értelmiség egyik vezető orgánuma” – 1936 novemberében interjút közölt Luttor Ignáccal, mint a zsinórírás apjával, az új módszerű írástanítás iskolai bevezetése kapcsán. Ezen interjú végéről érdekes részletet mutatunk, melyben Luttor gyakorlatilag grafológiai megállapításokat tett.

– Ó, egy vendégkönyv mindig érdekes olvasmány a hozzáértő számára, – mondja.

Illusztráció:
külhoni vendégkönyvből
az 1936-os évből

– A leggyakoribbak az óriási, sokcikornyás aláírások, az önhittség, az önmagunk túlbecsülésének látható jelei. Persze azért nem lehet csak úgy egy pillantásra ítélkezni. Művészek névaláírásában gyakran szerepelnek apróbb, nagyobb kis önkénytelen díszítések. Ez hozzátartozik az illetőnek a művészetéből folyó díszítő kedvéhez. A két leggyakoribb jellegzetesség az aláhúzott név, és végül a pont az aláírás után. Aki aláhúzza a nevét, az rendesen szintén nagy fontosságot tulajdonít magának. aki pontot tesz, az így nyilvánítja, hogy a dolgok befejezésére törekedik. Érdekes, hogy akik a családjukra büszkék, híres nagy nevek viselői, azok rendesen a vezetéknevük kezdőbetűjét hangsúlyozzák és általában a vezetéknevüket. Akik viszont a család mellőzésével önmagukat tartják sokra, azoknál jórészt inkább a keresztnév a nagyobb, hangsúlyozottabb. Ismert nagyembereknél vagy fontosabb állást viselőknél, akik meg vannak győződve arról, hogy nevüket, sőt aláírásukat is általában ismerik az emberek, gyakori, hogy az aláírásuk csak egy nagy kezdőbetűből áll. A többi jóformán elmázolódik. Mintegy elvárják, hogy erről a kézjegyről is rájuk ismerjenek.