E házban lakott Rákosné Ács Klára

Budapest 14. kerületében a Cházár u. 5. szám alatti ház a kertjében lévő kőoroszlán miatt kedvelt témája a főváros építészeti érdekességeivel foglalkozóknak. A grafológusoknak azért lehet érdekes, mert ebben a házban lakott élete nagyobbik részében Rákosné Ács Klára.
Az akkoriban Bálint utca 5. szám alatti 1907 tájékán készült egyemeletes épület első tulajdonosa Rákos Manó (1872–1956) épületszobrász volt, aki itt élt családjával, ezért Rákos-villának is nevezték a nyolc lakrészes házat.
Fia, Rákos Pál (1897–1956), aki szakmájában is utódja volt apjának, nőül vette Ács Klárát, aki eképpen Rákos Manó menye lett. A házasságuk első éveiben még másutt laktak, de az bizonyos, hogy már 1939-ben címük Szent Domonkos utca 5. Az 1944-es összeírásból kiderül Rákos Pál és családja négy szobát bérelt, bár ebből kettő a férj irodája volt. És Rákosné apósa volt a ház tulajdonosa.
Rákosné férje és apósa halála után egyedül maradt. 1956 után is ebben a házban élt, bár a hajdani családi villából mindössze egy szoba összkomfortot tudhatott magáénak. Maradt az 5. számú ház lakója, abban az utcában, amit 1953-ban Cházár Andrásról neveztek el.

Ide járt iskolába… Ács Klára

Megkezdődött a tanév, s ez adja az apropót, hogy egy iskolaépületen lévő emléktáblát mutassunk.
„…Itt tanult Ács Klára grafológus és Mattioni Eszter festőművész” – olvashatjuk Szekszárd egyik iskolájának falán. Az épület a Széchenyi utca 2. szám alatt található. Egykoron ebben az utcában lakott az a kislány, akit Rákosné Ács Klára néven tart számon a hazai grafológia története, és akinek gyermekkoráról és szekszárdi éveiről már írtunk korábban. S mindaz jó előzmény ezen bejegyzéshez. Abban is szóba került iskolatársa, a városhoz kötődő neves képzőművész Mattioni Eszter.
(Azért azt meg kell jegyezni, hogy Ács Klára nem hosszú évekig járt ide iskolába, hiszen még tinédzser volt, amikor szülővárosából Pestre került.)

Az iskola történetébe nem belemélyedve, annyit érdemes megemlíteni, hogy az 1910-ben készült iskolaépület, ahova akkor a Polgári Leányiskola költözött, jelenleg a Szekszárdi SZC Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiuma épületegyüttesének része.
A szekszárdi Széchenyi utcában járva a páros oldal elején lévő régies saroképületen nagyjából a gyalogátkelőhely közelében észre lehet venni az emléktáblát. Ha valaki célzottan ezt az épületet keresné Szekszárdon, számára jó támpont lehet a Főposta, amely ugyancsak a Széchenyi utcában található csak a páratlan oldalon, pár száz méterre az iskolától.

Roda Wieser tevékenysége és jelentősége a grafológiában

A német születésű, Ausztriában ténykedő Roda Wieser (1894–1986) a tudományos grafológia egyik úttörője volt. Klages egyik legkiemelkedőbb tanítványa, aki nemcsak továbbfejlesztette elődje tanait, hanem a grafológiai szemlélet megújulásához is hozzájárult. Roda Wieser kutatásain és publikációin keresztül jelentősen formálta a 20. századi grafológiát.

Roda Wieser politológiai tanulmányait követően 1926-ban kezdte látogatni Svájcban Ludwig Klages kifejezéstudományi szemináriumát. Néhány évvel később a bécsi bíróságok már írásszakértőként alkalmazták. 1929-33 között az egyetem kriminológiai intézetének asszisztenseként ténykedett.
A bűnözői magatartás jegyeit kutatta a kézírásban és a kriminálgrafológia számára is értékes eredményei révén jutott el az ún. grundritmus elméletéhez. Több könyvében is bemutatta rendszerét.
Roda Wieser elméletének kulcsfogalma a „grundrythmus” a nemzetközi terminológiába is bekerült. (Tudni lehet, hogy a világban sok helyen nem fordítják le, mert más nyelveken nem lehet visszaadni a német szó többrétegű jelentését. A magyar szakmai nyelvben az alapritmus terjedt el.)
Roda Wiesernél a grafikus jegyek értelmezését az ún. grundrythmus alapozza meg. S nála a ritmus a személyiség viszonyítási alapja, sőt ő továbbmenve a kézírás alapvető ritmusát kozmikus szempontból értelmezte.

Mivel Roda Wieser egyetlen közreadható fényképét már megmutattuk, illusztrációnak íme kézzel írott sorai 1978-ból. 

125 esztendeje született Roda Wieser

Egy internetes genealógia adattár adatai alapján Roda Wieser ma 125 esztendeje, 1894. augusztus 25-én született Berlinben.
Ez alkalomból magánéletének főbb eseményei kapcsán adunk közre adatokat.

Roda Wieser

Születési neve: Roda Agnes Eva Gladys von Noorden.
Apja, Carl Harko von Noorden, neves belgyógyász volt. Az édesanyja lánykori neve Agnes Julie Binz, és harmincéves volt negyedik gyermeke születésekor. Roda maradt a legkisebb testvér, nővére 8 évvel volt idősebb nála, és két fivére is volt.
Édesanyja 1917-ben hunyt el, amikor Roda már fiatal felnőttkorban járt.
A következő regisztrált esemény az életében a házasságkötése. 27 évesen ment férjhez Frankfurtban 1922. május 3.-án. Házastársa a nála 7 évvel idősebb Friedrich Anton Wieser, bécsi születésű mérnök volt. Gyermekről nincs adat.
Az édesapját 1944-ben, három testvérét 1960–75 között vesztette el.
Roda Wieser élete 1986-ban ért véget, 92. évében járva.

Jules Crépieux-Jamin fotója

Még nincs nagy hagyománya az ünneplésének, de ma van a fotózás világnapja. A fényképészet hivatalos megszületését ahhoz az eseményhez kötik, amikor is 1839. augusztus 19-én a Francia Tudományos és Képzőművészeti Akadémia nyilvánosan ismertette a dagerrotípia technikáját. S mivel ez a 180 évvel ezelőtti esemény a franciákhoz köthető, ünnepeljük ezt – ha képletesen is – egy neves francia grafológus fényképének közzétételével. 

1930 tájékán készülhetett ez a fényképfelvétel, amelyen Jules Crépieux-Jamin (1858–1940) az íróasztal előtt ül – minden bizonnyal – a felesége társaságában, roueni otthonukban.

Pinterits is említi Grohmannt

Szőkeség a 18. század
második feléből

Két évfordulós személy egyazon bejegyzésben, és némi kétely az egyikükben – vezethetnénk fel eképpen a következőket. 

Johann Christian August Grohmann (1769–1847) után száz esztendővel született Pinterits Károly (1869–1931), aki Írásvizsgálat című könyvében a grafológia történetét áttekintő részben megemlíti a német filozófust s citálja is néhány gondolatát.

Lavater egyik kortársa – Grohmann A. – is foglalkozik a kézírással és ő is a következőket mondja: «Kritikusok, történészek és matematikusok kézírását akár 1000 kézírás közül a legnagyobb biztonsággal felismerem.

Az emberek alapos megfigyelőjének, ha az különösen antropologus, könnyü lesz a testalkatra, a hangra és nem egyszer a haj színére is következtetni. Szőke haj, kék szem és viruló orcák a lányoknál – sohasem találtam a kézírásban fel őket ott, ahol nem voltak és mindig megismertem, ahol ezen sajátságok léteztek. » Grohmann ezen állítását ma legalább is kételkedve fogadjuk. (Pinterits: Írásvizsgálat, 1909. 15. oldal)

Grohmann gondolata

E bejegyzés aktualitását az adja, hogy Johann Christian August Grohmann ma 250 évvel ezelőtt, 1769. augusztus 7-én jött világra. A német teológus, filozófus és szerző egy Lipcsétől nem túl távoli településen született. Az atyja evangélikus lelkész volt. Ő maga is a teológiában kezdett elmélyülni, de filozófiából doktorált 1790-ben. A wittenbergi egyetemen 1792-től oktatott. A filozófia mellett tanított logikát, foglalkozott retorikával és könyvtárosi munkát is végzett. 1810-től Hamburgban tanított. 1833-ban ment nyugdíjba, és akkorra már másodízben özvegységre jutott. Ezt követően Drezdába költözött. Ott hunyt el életének 78. esztendejében 1847 nyarán.

Grohmann tevékeny élete során sokfelé publikált. (Csak érdekességként említendő: Nasse lapjában is!) Ráadásul többféle témában is közzétette gondolatait, még – a később tudománnyá váló – pszichológiai területén is akadtak meglátásai. Korának gondolkodói közül Grohmann neve azért került a grafológia történetébe, mert megfogalmazott olyasmit, amely valamiképpen a grafológia létjogosultságát alátámasztja.
Albert E. Hughes magyar nyelven is megjelent Mit ​rejt a kézírásunk? c. könyvében közli az alábbiakat:

J. Ch. Grohmann, a wittenbergi egyetem teológia és filozófia tanára 1792-ben értekezést adott ki „Kísérletek a jellem vizsgálatára a kézírás alapján” címmel. E kis könyvben a következő megállapításokat teszi: „Éppoly nehéz a kézírás színlelése, akár az arcvonásoké. Miképp arcvonásaink is többnyire állandóak, s ugyanazokat az izmokat mozgatjuk belső érzéseink kifejezésére, a kézírás jellege is alapvetően változatlan, még ha tudatosan, megtévesztő szándékkal is próbáljuk alakítani. Arra a következtetésre jutottam, hogy a kézírás színlelése a jellem és a viselkedés álcázásához hasonlatos”.

Bár Grohmann jelentősebb műveinek listájában nem leljük a hivatkozott értekezést, forráskutatásunk egy afféle önismereti magazinhoz vezetett:
Johann Christian August Grohmann, Untersuchung der Möglichkeit einer Charakterzeichnung aus der Handschrift (1792), ΓΝΩΘΙ ΣΑΥΤΟΝ oder Magazin zur Erfahrungsseelenkunde.