2016. május 2., hétfő

Szigeti Gabriella és a grafológia


Szigeti Gabriella (1894–1952) Tiszafüreden született, ahol apja orvos volt. Ő pedagógus végzettséget szerzett, hiszen könyvtáros képzés akkor még nem volt. 1912-ben Angyalföldön kezdte könyvtárosként, ám hamarosan kikérte őt a Fővárosi Könyvtárnak Szabó Ervin (1877–1918), akinek leghűségesebb munkatársa lett. A KMP alapítását követően belépett a pártba, a Tanácsköztársaság idején vállalt funkciója miatt letartóztatták majd bebörtönözték. 1922-után kiszabadult, magánkönyvtárakat rendezett és titkárnőként alkalmi munkákból élt.
Solti Andrásné
(szül.: Szigeti Gabriella)
A német és francia nyelvismerettel rendelkező Solti Andrásné 1945 után térhetett vissza a Fővárosi Könyvtárba, mely a következő évtől már egykori mestere Szabó Ervin nevét viselte. Soltiné egészen haláláig itt dolgozott vezetőként. Részt vett a könyvtáros-képzésben is, már-már tudományos alapossággal készítette jegyzeteit. Könyvtárelméleti írásai kéziratban fennmaradnak.
A Szabó Ervin köreihez tartozó Madzsarné Jászi Alice leszármazottja, Repiszky Tamás, aki ismerte a könyvtárosnő lányát, Solti Gabriellát, hozta tudomásunkra, hogy Szigeti Gabriella is foglalkozott grafológiával. Tőle tudhattuk meg azt is, hogy Madzsarné Jászi Alice és Szigeti Gabriella másod-unokatestvérek voltak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése