2020. február 3., hétfő

100 esztendeje született Váczi Klára

Váczi Klára ma száz éve, 1920. február 3-án született a nagymúltú partiumi városban, Nagyszalontán.
Az édesanyja varrónő volt, szülei hamar különváltak. Váczi Klára már Karcagon cseperedett fel.
Húszévesen csaknem elvesztette a szeme világát. Ám hamarosan, felnőttkorának hajnalán, felfedezte a belső látását, intuitív képességeit. Ez 1944-45 tájékán volt, és ekkoriban már a grafológia iránt is komoly érdeklődést mutatott. Sőt nem sokkal később már foglalkozott is a kézíráselemzéssel, még hivatalos papírja is volt hozzá. A fővárosban élő Váczi Klára, akit intuitív grafológusként tartunk számon, ahogyan maga fogalmazta meg egy kis interjúban: „bebarangolta az ezoterika szinte teljes birodalmát.

Ténylegesen is járt Egyiptomban és a Távol-Keleten, melyek kultúrája nagyon érdekelte. Tudásvágya mindvégig elkísérte ahogyan az olvasás és a könyvek szeretete is. Emellett szívesen rajzolt és festegetett. Életének utolsó szakaszában egy természetközeli budai házában élt.
Váczi Klára a publicitást és hírnevet sohasem kereste. Tanítványokat sem toborzott, de megtalálták őt. Önzetlenül adta át tudását és tapasztalatait.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése