2016. január 4., hétfő

Anton Trstentjak és a grafológia


Anton Trstentjak 1906. január 8-án született. A maribori gimnáziumi tanulmányait követően teológiai tanulmányokat folytatott, majd filozófiából doktorált. Pappá 1931-ben szentelték. Folytatta még tanulmányait valamint megkezdte kísérleti pszichológiai ténykedését, így ezen időszakban Németországban, Franciaországban és Olaszországban is lakott. Eközben hazájában teológiát tanított. Majd 1940-től nyugdíjazásáig (1973) a ljubjanai teológiai fakultáson tanított filozófiát és pszichológiát. Számos tudományos szervezet tagja lett. Előadásokat tartott, szakcikkeket is szép számmal publikált. Továbbá 47 könyve jelent meg a sokoldalú tudósnak. Tevékenységét hazájában is elismerték. 90 évesen 1996 szeptemberében hunyt el.
A világirodalmi lexikon szerint Anton Trstentjak „szlovén filozófus, pszichológus”. Másutt az antropológus, teológus meghatározás is látható még a neve mellett. De a grafológia is érdeklődési körébe tartozott, bár maga csak hobbinak tekintette. Egy könyvét is kiadták a témában 1986-ban Človek in njegova pisava (Az ember és a kézírása) címmel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése