2016. február 29., hétfő

Atyai ismeretség


dr. Goldzieher Vilmos
Okkal feltételezhetjük, hogy Románné Goldzieher Klára és Liebermann Tódor nemcsak a grafológia révén ismerhették egymást. Tudjuk, mindketten a MÍT alapítói, és a szervezet megalakulásakor annak társelnökei lettek.
Románné Goldziher Klára és a nála közel tíz évvel ifjabb dr. Liebermann Tódor atyáik révén már korábban is ismerhették egymást, ugyanis mindkettőjük atyja neves orvos volt, akik a szakmai ismeretségen túl jó kapcsolatot ápoltak egymással.
Románné Goldzieher Klára édesapja Goldzieher Vilmos (1849–1916) szemész volt.
dr. Liebermann Leó
Liebermann Leó (1852–1926), a jeles orvos, vegyész és egyetemi tanár három fiú atyja volt. Mindhárom az orvosi pályát választotta. Az ifjabb Liebermann Leó (1883–1938) aki közel egyidős volt Klára öccsével a szemészetet választotta szakterületének. Így lett Goldzieher Vilmos kollégája, majd „megörökölte” posztját annak halálát követően, s lett Klára apjának utóda, azaz a Szent Rókus kórház szemész-főorvosa. A legkisebb fiú pedig az a Liebermann Tódor, akit grafológiai ténykedése révén ismerünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése