A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mattioni Eszter. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mattioni Eszter. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 5., csütörtök

Ide járt iskolába… Ács Klára

Megkezdődött a tanév, s ez adja az apropót, hogy egy iskolaépületen lévő emléktáblát mutassunk.
„…Itt tanult Ács Klára grafológus és Mattioni Eszter festőművész” – olvashatjuk Szekszárd egyik iskolájának falán. Az épület a Széchenyi utca 2. szám alatt található. Egykoron ebben az utcában lakott az a kislány, akit Rákosné Ács Klára néven tart számon a hazai grafológia története, és akinek gyermekkoráról és szekszárdi éveiről már írtunk korábban. S mindaz jó előzmény ezen bejegyzéshez. Abban is szóba került iskolatársa, a városhoz kötődő neves képzőművész Mattioni Eszter.
(Azért azt meg kell jegyezni, hogy Ács Klára nem hosszú évekig járt ide iskolába, hiszen még tinédzser volt, amikor szülővárosából Pestre került.)

Az iskola történetébe nem belemélyedve, annyit érdemes megemlíteni, hogy az 1910-ben készült iskolaépület, ahova akkor a Polgári Leányiskola költözött, jelenleg a Szekszárdi SZC Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiuma épületegyüttesének része.
A szekszárdi Széchenyi utcában járva a páros oldal elején lévő régies saroképületen nagyjából a gyalogátkelőhely közelében észre lehet venni az emléktáblát. Ha valaki célzottan ezt az épületet keresné Szekszárdon, számára jó támpont lehet a Főposta, amely ugyancsak a Széchenyi utcában található csak a páratlan oldalon, pár száz méterre az iskolától.

2016. július 25., hétfő

Szekszárdon születtem...

„Szekszárdon születtem”... s ezt nemcsak Babits Mihály, hanem Rákosné Ács Klára is elmondhatta magáról. Ugyanis édesapja, Ács Lipót a helyi főgimnázium rajztanára volt. Születésekor még Auerbach, 1904-től már Ács Klára 12 éves koráig élt Szekszárdon családjával.
A szekszárdi Széchenyi utca a századelőn
A Széchenyi utcában volt a házuk, a Mattioni család háza mellett. Klára kislánykorában gyakran játszott együtt a Mattioni-lányokkal, Eszterrel és Erzsivel. Mattioni Eszter (1902–1993) később neves festő és egyedi mozaikok alkotója lett. A játszótársak iskolatársakká lettek a polgári leányiskolában. A kis Klára járt tánciskolába és tanult zongorázni is.
Rákosné szekszárdi kis barátnői közül említi még dr. Leopold Kornél (1865–1939) ügyvéd, lapkiadó és bankár lányát, Macit. Őt kisasszonyok nevelték, vele együtt járt úszni, teniszezni, korcsolyázni is.
S ha már Babits szóba került, említsük meg, hogy a költő húga Babits Angéla (vagy ahogyan nevezték: Angyalka) (1886–1935) volt Klára tornatanára a polgári leányiskolában.