A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szülőház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szülőház. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 30., hétfő

Klages szülőhelye és emléktáblája

Ludwig Klages szülővárosa Hannover, így szülőházát is e városban kell keresnünk. S noha a házat már nem találhatjuk meg, a helyére emlékeztető táblára rálelhetünk.
Sárga falú emeletes sarokház áll Hannover központi részén a Warmbüchenstraße 21. szám alatt, melynek oldalsó kerítésfalán egy bronztábla látható. A tábla közepén Klages profilja domborodik, és a széleken lévő feliratozásból megtudhatjuk: Ezen a helyen állt 1885-ig Ludwig Klages (1872–1956) filozófus és pszichológus szülőháza.
Klages portréja alatt kapott helyet egyik gondolata: „A test a lélek megjelenése – A lélek a test értelme.”
Az emléktábla feliratait böngészve azt is megtudhatjuk, hogy a marbachi Klages Társaság helyezhette el itt.

2018. április 23., hétfő

Saudek szülőhelye

E házban született Robert Saudek
A grafológiával is foglalkozó Robert Saudek 1880 áprilisában született. Születési helye: Kolín, ez a Prágától órányi utazásra lévő, az Elba partján fekvő cseh város, mely akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchia területéhez tartozott.
Saudek zsidó családba született, s az is tudható, hol laktak akkoriban szülei és testvérei. Sőt, ma is áll az a ház, ahol Robert Saudek született.
És nem is nehéz megtalálni Kolínban! A város fő terére, a Károly térre kell menni, s a tér déli oldalán (A tér déli oldala az, ahonnan jól láthatók a Szent Bertalan katedrális tornyai.) lévő házak között egy sarokházat kell keresni. A 9. számú ház ma lakóház, amelynek aljában egy étterem is van. E házban született Robert Saudek.
Ha bárki a helyiektől szeretné megtudni, hol van ez a épület, ezt kell mondogatnia: „Matrasovský dům” A kolíniak, ugyanis, így tartják számon egy évszázadokkal ezelőtt élt lakó neve szerint.

2017. július 29., szombat

100 éve született Joseph Seiler

Joseph Seiler
A svájci grafológus 1917. július 29-én egy Baden közeli településen született. Filozófiai és teológiai tanulmányait a francia-német-svájci hármashatár közelében lévő Fribourg városában folytatta, közben iskola tanáraként ténykedett, majd pedagógus lett. Később lelkipásztor is volt. Neveléspszichológiából szerzett diplomát. Egy fribourgi kollégiumban oktatott, majd e város egyetemén 1967-től grafológiai tanfolyamot vezetett. Seiler francia és német grafológia folyóiratokban is közölt cikkeket. Svájci, francia és spanyol grafológiai társaságok is tagjuknak választották.

A szakmai emlékezet elsősorban nagyszabású grafológiatörténeti munkája révén tartja számon Joseph Seiler nevét. A „De Lavater à Michon. Essaie sur l’histoire de la Graphologie” első része 1995-ben, a második 2000-ben, harmadik része már szerzőjének halálát követően került publikálásra 2010-ben.
Joseph Seiler 91 évet megélt, 2008 decemberében hunyt el. Webes emlékoldalát érdemes felkeresni: ott szülőháza, aláírása és más vele kapcsolatos érdekességek is láthatók.

2017. március 27., hétfő

Michon portré

Émilie de Vars utáni kutakodás során, az egyik művének közzététele kapcsán bukkant elő Jean-Hippolyte Michon e portréja. Mely azért izgalmas, hiszen néhány képet ismerhettünk Michonról, azonban ezt eddig aligha.
A kép alá került felirat (L'abbé Jean-Hippolyte Michon (1806-1881) type de l'abbé de Romilly, et de Paul Sardan) arra utal, hogy Vars kisasszony műveiben Romilly abbé és Paul Sardan alakját is Michonról mintázta.
A fent jelzett weboldalra nemcsak Michon ezen portréja, hanem szülőházának rajza is felkerült.

2016. november 21., hétfő

Michon szülőhelye

A grafológia atyja születésekor édesapja után a Jean Michon nevet kapta, édesanyja neve Françoise Redon volt.
Jean Michon – immáron 210 esztendeje – 1806. november 21-én született egy parányi franciaországi településen, melynek neve Fressange (vagy La Roche Fressange), ez Michon valós születési helye. Azonban a közeli Laroche-près-Feyt település anyakönyvébe jegyezték be a Michon kisfiú születését. Eképpen hivatalos szülőhelyként utóbbi is jogot tarthat arra, hogy Jean-Hippolyte Michon abbé szülőhelye legyen, és honlapján bemutassa Michon munkásságát és szülőházát is.

Itt mutatjuk a képet.