András László foglalkozott grafológiával is

András László
író, műfordító

„Voltam favágó, vasmunkás, kőtörő, öszvérhajcsár, profi grafológus, festőművész, raktáros, tisztviselő, nyelvtanár, kereskedő (rossz), költő, újságíró, műfordító, dolgoztam észak-afrikai homokbányában és építettem a szaharai vasutat.” – mondta magáról egy interjúban András László.

A magyar író és műfordító regényes élete ma 100 esztendeje kezdődött, 1919. november 30-án született Budapesten. Szentkuthy Miklós egyik kedvenc tanítványa volt Fischl László, aki a Madách Gimnáziumban érettségizett. Ám az egyetem helyett 1939 nyarán Párizsba ment, hogy a franciákkal harcoljon a németek ellen. Később Dél-Afrikában és Spanyolországban időzött: ezen időszak alatt volt börtönben, koncentrációs táborban és az idegenlégióban is. 

1946-ban tért haza és András László néven honi irodalmi lapokban publikált. Majd 1949 tájékán kezdett kiszorulni az irodalmi életből. Spanyol nyelvtudását használva ténykedett a külkereskedelemben is. 1954-től lett szabadfoglalkozású író. Szépprózát 1959-től írt. Bár csak a hatvanas évek második felétől engedtetett meg számára, hogy regényeit és elbeszéléseit kiadják. Több bűnügyi regénye jelent, melyek között a legjobb tudományos fantasztikus mű is egyben. 

András László nevét számon tartják műfordítóként (spanyol és latin-amerikai irodalom), továbbá szerkesztői és esszéírói munkássága is jelentős. Életének 69. évében 1988 májusában hunyt el Budapesten.

Liebermann Tódor kézjegye 1919-ből

Ebben a kézjegyben nem az a pláne, hogy százesztendős, fontosabb az, hogy ki vetette papírra.  Liebermann Tódor (1891–1973) aláírását nem nehéz kibetűzni, s az ő neve nem ismeretlen előttünk, hiszen 1913-ban még medikusként közreadott tanulmányával beírta a nevét a magyar grafológia történetébe. 1914 tavaszán lett doktorandusz. A világháború alatt Szerbiában, Galíciában, az olasz hadszíntéren és Munkácson is teljesített orvosi szolgálatot a legkülönbözőbb feladatkörökben. S közben szakvizsgáit is megejtette. 1918 decemberében lett a Budapesti Királyi Orvosi Egyesület rendes tagjává.

A háború alatt sem lankadt Liebermann alkotókedve: rajzolt és verseket is írt.

Az itt közreadott aláírás a „Ha megszólal a vér!...” címet kapott versének végére került. A vers és az aláírás eredetije oldalági rokonának birtokában van, aki készséggel bocsátotta rendelkezésünkre a közléshez.

Száz esztendeje, 1919 novemberében Liebermann Tódor 28 esztendős volt. A nőtlen orvos háborús „tapasztalásait” is beleszőtte abba a költeményébe, mely valójában férfiúi vágyakozását jeleníti meg.

Soltész István és Esztergom

A Losoncon érettségiző Soltész István teológiai tanulmányait az esztergomi papi szemináriumban folytatta és 1917. május 13-án Esztergomban szentelték pappá.
Főbb állomáshelyein, mint pl. az Esztergom vármegyei Bajnán vagy a szomszédos megyében lévő Nagybörzsönyön, sem került messzire a Dunakanyar vallási és kulturális központjától, mely aztán életének utolsó színtere lett.

Esztergom látképe, anno

Soltész István Esztergomban a Simor János (1813–1891) bíborosról elnevezett papi otthonban lakott az 1960-as nyugdíjazását követően. És ma ötven esztendeje, hogy életének 76. évében, 1969. november 18-án örökre lehunyta szemét e helyen. A nyugalmazott esperes plébánost a római katolikus vallás szertartása szerint november 22-én délután helyezték végső nyugalomra Esztergom városban a Duna mellett elhelyezkedő szentgyörgymezői temetőben, ahol a Bazilikára néző dombocskán, a papi sírok között fellelhető Soltész István nyughelye.

Luttor Ignác grafologizál

Egy napilap – amelyet úgy illetnek, hogy a „magyar keresztény értelmiség egyik vezető orgánuma” – 1936 novemberében interjút közölt Luttor Ignáccal, mint a zsinórírás apjával, az új módszerű írástanítás iskolai bevezetése kapcsán. Ezen interjú végéről érdekes részletet mutatunk, melyben Luttor gyakorlatilag grafológiai megállapításokat tett.

– Ó, egy vendégkönyv mindig érdekes olvasmány a hozzáértő számára, – mondja.

Illusztráció:
külhoni vendégkönyvből
az 1936-os évből

– A leggyakoribbak az óriási, sokcikornyás aláírások, az önhittség, az önmagunk túlbecsülésének látható jelei. Persze azért nem lehet csak úgy egy pillantásra ítélkezni. Művészek névaláírásában gyakran szerepelnek apróbb, nagyobb kis önkénytelen díszítések. Ez hozzátartozik az illetőnek a művészetéből folyó díszítő kedvéhez. A két leggyakoribb jellegzetesség az aláhúzott név, és végül a pont az aláírás után. Aki aláhúzza a nevét, az rendesen szintén nagy fontosságot tulajdonít magának. aki pontot tesz, az így nyilvánítja, hogy a dolgok befejezésére törekedik. Érdekes, hogy akik a családjukra büszkék, híres nagy nevek viselői, azok rendesen a vezetéknevük kezdőbetűjét hangsúlyozzák és általában a vezetéknevüket. Akik viszont a család mellőzésével önmagukat tartják sokra, azoknál jórészt inkább a keresztnév a nagyobb, hangsúlyozottabb. Ismert nagyembereknél vagy fontosabb állást viselőknél, akik meg vannak győződve arról, hogy nevüket, sőt aláírásukat is általában ismerik az emberek, gyakori, hogy az aláírásuk csak egy nagy kezdőbetűből áll. A többi jóformán elmázolódik. Mintegy elvárják, hogy erről a kézjegyről is rájuk ismerjenek.

1944-ben hunytak el

75 esztendeje a naplójával később híressé lett Anna Frank még életben volt, de már nem jegyzett le semmit napjairól. Európa történetének egyik legsötétebb időszakában sokakat ért el a vég. Most olyan grafológusokat említünk, akiknek élete 1944-ben fejeződött be.

Az írásszakértőként ismertté lett Fischhof Gyula (1881–1944) elhunytának körülményeiről nem tudni részleteket, ám az 1944-ben elhurcolt és még azon esztendőben életét vesztő dr. Goldziher Károlyné (1893–1944) sorsáról többet sejthetünk, még ha nyughelyéről bizonyosat aligha tudhatunk. Előbbiek mindketten budapesti lakosok voltak és a MÍT alapítói. S valószínűleg személyesen is találkoztak a harmincas évek második felében Budapesten a MÍT-nél előadást tartó külhoni fiatal grafológussal. A cseh Willy Schönfeld (1909–1944) sem tért vissza a munkatáborból. Őt Prágából deportálták 1943 végén fiatal feleségével együtt. Az asszony élte túl a megpróbáltatásokat.

Csak a rend kedvéért említem itt Elsbeth Ebertin (1880–1944) nevét, hiszen több szempontból sem illik a fentiek közé. Róla azt kell tudni, hogy ugyan foglalkozott grafológiával, de az asztrológiának lett az elkötelezettje, már az első világháború előtt is publikált e témában, s a következő évtizedekben nagy hírnévre tett szert asztrológusként. A hatvanas éveiben járó asszony 1944 novemberében egy bombatámadás áldozatává lett Freiburgban.

Megszépült a síremlék

Hajós Alfréd az egyetlen leányt vette nőül ifj. dr. Balázs Dezső testvérei közül, s így került sógorságba a Balázs-Blockner fivérekkel. A neves olimpikon és építész végső nyughelye Budapesten a Kozma utcai izraelita temetőben, a Blockner családi sírboltban van. A Hajós Alfréd által tervezett családi síremlékről már közzétettem egy bejegyzést három esztendővel ezelőtt.

Ez a látvány már a múlté

Aztán, amint szerét ejthettem, a következő év márciusában ellátogattam a jeles grafológus és a híres sportoló sírjához kutató cimborám társaságában. Sajnos a síremléket, itt-ott meglazult márványlapokkal, összességében nem túl jó állapotban találtuk. Az emlékhely a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) gondozásába tartozott akkor, s tudomásunk szerint már addigra felmérték, hogy lenne tennivalójuk az állagmegóvás kapcsán. Bizonyára jó okkal, de nem siettek a felújítással. S mivel az idő haladt, ebben az esztendőben a Hajós Alfréd-síremlék már megmentésre szorult. Az életveszélyessé vált családi sírboltot eredeti állapotában állították vissza gyors ütemben, hogy a tervezett avatási ünnepségre elkészüljön.

Ezen a nyáron ugyanis Budapest adott otthont a Maccabi Európa Játékoknak, melyre a világ minden részéről érkeztek zsidó sportolók. Remek alkalom ehhez társítani a „magyar delfin” megújult síremlékének átadását és megemlékezni néhai kiváló sportemberünkről.
2019. július 31-én az avatási ünnepség valóban tiszteletre méltó módon zajlott. Ez a kisfilm, mely az eseményhez kapcsolódik alkalmat ad arra is, hogy a felújított síremléket megcsodálhassák.