A következő címkéjű bejegyzések mutatása: folyóirat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: folyóirat. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. szeptember 25., kedd

30 éve jelent meg a Grafologika első száma

Az 1988 februárjában alakult Írástanulmányi Társaság tájékoztatójaként jelent meg első ízben 1988 szeptemberében a Grafologika elnevezésű nyomtatott periodika. S valószínűleg a szervezet 1988. szeptember 22-én tartott első közgyűlésének részvevői már kezükbe is vehették a húszoldalas 500 példányban belső használatra készült kiadványt.
A Grafologika
II. évf. 1. számának borítója
Az alakuláshoz vezető különféle történéseket, az alakuló ülés mozzanatait és szervezet első néhány hónapjának mozgalmas időszakát követhetjük nyomon általa. Felelős szerkesztője dr. Agárdi Tamás volt, Faklen Pált szerkesztőként jegyzi az impresszum. A későbbiekben a lap társszerkesztője Szádvári Lídia újságíró, dokumentumfilm-készítő, grafológus lett.
A Grafologika az 1988-as induláskor egy alkalommal, 1989-ben négyszer, 1990-ben ötször (az egyik összevont szám), 1991-ben négyszer (az egyik összevont szám) jelent meg, azaz összesen 14-szer látott napvilágot a MÍT ezen kiadványa, melynek idővel példányszáma is növekedett.
A lap legelső számának igencsak puritán volt a kezdőlapja, ezért a következő megjelenés látványosabb borítóját tesszük itt közzé.

2018. július 16., hétfő

Hans H. Busse a grafológus

Hans H. Busse
1871 júliusában a Németország északi részén lévő Mölln városában egy tisztviselő fiaként született. Hannoverben volt gimnazista. Majd könyvesboltban dolgozott. Azt követően Berlinben filozófiát és nyelveket tanult. Onnan Münchenbe ment, ahol élettani, pszichológiai és fiziognómiai ismeretekkel gazdagította tudását. És ott, Münchenben, Németország déli részének szellemi központjában Busse 23 éves korában, 1894-ben megalapította saját tudományos grafológiai intézetét (Institut für wissenschaftliche Graphologie).
Maga is közreadott több grafológiával foglalkozó tanulmányt, továbbá Crépieux-Jamin munkáiból fordított német nyelvre.
Busse grafológia iránti lelkesedése hatással volt Ludwig Klagesre és Georg Meyerre is. Velük együtt alapította meg 1896 novemberében a Német Grafológiai Társaságot, melynek Busse az elnöke is lett. Továbbá szerkesztője és állandó szerzője a társaság szakmai folyóiratának.
Busse nemcsak grafológiával foglalkozott, tehetsége művészi téren is megnyilvánult: költő, szobrász, festőművész és építész volt. Ám hosszú élet nem adatott számára, 1920 áprilisában 48 évesen hunyt el.

2018. július 2., hétfő

Die Handschrift – Egy folyóirat, három név

Nemes egyszerűséggel Die Handschrift (a kézírás) volt az elnevezése annak a német folyóiratnak, amely az írásvizsgálattal foglalkozott és három nagy nevet kapcsolhatunk hozzá. Olyanokét, akiknek munkássága a grafológia terén úttörő jellegű. Ők név szerint (koruk sorrendjében): Wilhelm Preyer, Albrecht Erlenmeyer és Wilhelm Langenbruch.
A folyóirat első lapszámának beharangozó hirdetését mutatjuk. S bár a lap első ízben 1895-ben jelent meg, azt is el kell árulnunk, hogy nem volt hosszú életű, hiszen 1896 elején jelent meg az utolsó száma. Ám mégis ez volt az első német nyelvű grafológiával foglalkozó folyóirat.

Íme a hirdetés, és főbb sorai magyarra fordítva


Megjelenik 1895 április elején.
A Kézírás
Tudományos írástani és grafológiai lapok.
Dr. A. Erlenmeyer egészségügyi tanácsos és dr. W. Preyer közreműködésével 
kiadja W. Langenbruch hites törvényszéki írásszakértő.
Leopold Voss Kiadóvállalat, Hamburg, Hohe Bleichen 34.
Havonta megjelenik egy füzet. - Ára negyedévenként 2 márka.
1895. No. 1.

2017. október 2., hétfő

Az ifjú Schwiedland és irodalmunk

Az 1880-as évek elején az ifjú Eugen Schwiedland a Le Livre elnevezésű francia irodalmi folyóirat Külföldi tudósítások rovatába küldött időnként magyarországi beszámolókat. Ezek egyikében (1883 januárjában) Petőfi és Arany volt a téma, annak apropóján, hogy 1882 októberében avatták fel a Petőfi-szobrot és ugyanezen hónapban meghalt Arany János. Életrajzi és irodalmi ismereteket közöl rólunk a francia nyelvű olvasótáborral.
Schwiedland ugyanezen év tavaszán megjelent írásának a hazai sajtóban is visszhangját leljük. És nem egészében hízelgőek a Vasárnapi Újságban megjelenő alább mellékelt sorok.
A Vasárnapi Újság 1882. május 28-i számából
Amiért érdemes sorra venni Schwiedlandnak a Le Livre-ben közölt írásait, ez pedig a dátum és a hely összevetése. Budapestről keltezte, 1881. decemberi, 1882. április, augusztus valamint decemberi küldeményét. 1883 márciusában ugyancsak Budapestet jelölték meg írása dátuma mellett, 1883 októberében pedig Bécs neve állt amellett. (Mindez némi támpontot adhat a 18-20 esztendős Schwiedland tartózkodási helyéről!)

2015. december 21., hétfő

Wilhelm Langenbruch és a grafológia


Wilhelm Langenbruch
A német grafológus 1860. december 23-án született. Középiskoláit követően eleinte kétkezi munkákkal és könyveléssel kereste kenyerét, majd egy folyóirathoz került. Huszonévesen találkozott a grafológiával Michon és Crépieux-Jamin művei által, majd tanárra és támogatóra talált Eugen Schwiedland (1863–1936) személyében. Wilhelm Langenbruch előbb Bonnba költözött – megnősült, fia született – majd 1891-tól Berlinben éltek. Ott nyitotta meg grafológiai irodáját. A következő évben (1892) letette hivatali esküjét írásszakértőként. Később ezen ténykedése révén is ismertté lett. Saját értekezései mellett szerkesztője lett az első német grafológiai folyóiratnak (1895), később könyveket is írt a grafológiáról.
Gyakran említik, hogy Langenbruch munkásságának szerepe volt abban, hogy „druszája” Wilhelm Preyer (1841–1897) fiziológia professzor érdeklődése a grafológia felé terelődött. Ugyancsak hatással volt még Ludwig Klagesre abban, hogy a grafológia tudományos vizsgálatába kezdett.
Langenbruch élete végéig folytatta írásszakértői ténykedését. Nem sokkal a 71. születésnapját követően 1932 elején hunyt el Berlinben.