Rákosné otthonában

A Képes Újság 1978 februárjában Az írás mindent elárul? címmel közölt egyoldalas cikket Rákosné Ács Kláráról a történelmi grafológia hazai úttörőjéről és tevékenységéről. A Rákosnét is megszólaltató cikk azért érdemel figyelmet, mert a népszerű hetilap – nevéhez hűen – képeket is közölt az akkor 78 esztendős pszichografológusról. Nem is akármilyeneket!

Az egyik fotón nemcsak őt magát, hanem privát környezetét, azaz otthonának részletét is láthatjuk. (A házat, ahol élt, nemrégiben bemutattuk.)  A másik fotó, amely az előtte nyugvó füzetről készült Rákosné Ács Klára kézzel írott sorait tartalmazza, amelyet bizonyára érdeklődéssel szemlél minden íráselemző. Ennek egy részletét alább adjuk közre.

Pinterits is említi Grohmannt

Szőkeség a 18. század
második feléből

Két évfordulós személy egyazon bejegyzésben, és némi kétely az egyikükben – vezethetnénk fel eképpen a következőket. 

Johann Christian August Grohmann (1769–1847) után száz esztendővel született Pinterits Károly (1869–1931), aki Írásvizsgálat című könyvében a grafológia történetét áttekintő részben megemlíti a német filozófust s citálja is néhány gondolatát.

Lavater egyik kortársa – Grohmann A. – is foglalkozik a kézírással és ő is a következőket mondja: «Kritikusok, történészek és matematikusok kézírását akár 1000 kézírás közül a legnagyobb biztonsággal felismerem.

Az emberek alapos megfigyelőjének, ha az különösen antropologus, könnyü lesz a testalkatra, a hangra és nem egyszer a haj színére is következtetni. Szőke haj, kék szem és viruló orcák a lányoknál – sohasem találtam a kézírásban fel őket ott, ahol nem voltak és mindig megismertem, ahol ezen sajátságok léteztek. » Grohmann ezen állítását ma legalább is kételkedve fogadjuk. (Pinterits: Írásvizsgálat, 1909. 15. oldal)

Grafológus-történetek – Karel Čapek tollából

Az épp 80 esztendeje elhunyt cseh író, Karel Čapek (1890–1938) kamaszkorától alkotott, ám legtermékenyebb időszaka életének az első világháború utáni két évtizedére datálható.
A múlt század húszas-harmincas éveiben újságíróként is ténykedett, s bizonyára találkozott akkoriban a hétköznapi életben grafológusokkal. Akkor is voltak, akik csodálattal, mások hitetlenkedve szemlélték az írásból a jellemet kiolvasókat. Önjelölt látnokok és kóklerek is grafologizáltak, sőt akkoriban mindennapos eset volt, hogy az íráselemzőt felkereső nem a saját, hanem valaki más kézírásának elemzésével tette próbára a grafológust.
Ezúttal, Karel Čapek magyar nyelven is elérhető irodalmi hagyatékából két olyan történetet ajánlok, melyben szerepel grafológus és valamely személy kézírása is. A látnok és Az írás titka című novellák az OSZK Magyar Elektronikus Könyvtárában hangoskönyvben is elérhetők. (Itt a címükre linkelve meghallgathatók.)

Erzsébet királyné grafológusa

Amikor Rudolphine Poppée-ről azt állították, hogy „Erzsébet királyné tanácsadója” vagy „Erzsébet királyné udvari íráselemzője”, az nem csupán reklámfogás volt, és nem volt benne semmi túlzás.
A Monarchia-szerte ismert, nemesi köröknek is szolgálatokat tevő íráselemző híre a uralkodóházhoz is eljutott.

Erzsébet  koronás jele
személyes holmiján

A grafológusnő Erzsébet királyné (1837–1898) kézírását látta előbb, mit sem sejtve arról, kitől is származhat a kezében tartott levél. De nagyon érdekesnek találta és a levél írójáról ezt mondta: nemes, gazdag lelkű nő, ám aki nem tud alkalmazkodni a környezetéhez és ez tragikus fényt vet jövőjére. Személyesen csak ezt követően találkoztak. 

Erzsébet királyné később gyakran vette igénybe a grafológusnő szolgálatait. Azt is kijelentette, hogy az édesanyján kívül, csak Poppée ismerte igazi énjét. Elhalmozta ajándékokkal is a grafológusnőt. Poppée kapott tőle egy koronával és E-betűvel díszített brosst is, melyet rendszeresen ruhájába tűzött.

Néhány sorban Schermann kézírásáról

1929 elején, amikor Rafael Schermann ismét Budapesten járt, a népszerű íráselemzőtől több neves színész és színésznő kézírásának rövid analízisét is kérte és közölte a Színházi Élet. Mindezt megfejelték azzal, hogy valami módon kerítettek írásmintát Schermanntól is, és a néhány kézzel írt sort, mely aláírást nem tartalmazott, megmutatták hazai grafológusoknak, akik nem sejthették, kinek az írását vizsgálták.

A grafológusok egyike dr. Bendetz Móric volt, akinek véleményéből az alábbiakat közölte a lap:

„Az illetőnek leginkább szembetűnő jellemvonása, hogy rendkívül óvatos és mérlegelő. Talán egyetemi tanár, vagy ehhez hasonló foglalkozású, aki rendkívül intenzív szellemi munkát végez, vaslogikával gondolkodik, de nagyon óvatosan formulázza kísérleteinek, vagy kutatásainak eredményét. Ötven év körüli, erőteljes, egészséges ember, talán ideges, de azt nagyon jól tudja fékezni.”

Ki volt Flandrin abbé?

A közismert hivatkozások alapján Michon abbé elődjének tartjuk Flandrin abbét, s hihetnénk, hogy korban is bőven előtte járt. Nos, inkább kortársaknak tekinthetők, hiszen Flandrin csupán 3,5 évvel volt idősebb Michonnál.
Julien Flandrin 1803. május 8-án született. Teológiai tanulmányait követően pedagógiai és papi tevékenységei váltották, illetve egészítették ki egymást. Michon még nem volt harminc esztendős, amikor egy iskolát alapított, amelynek néhány évig Flandrin abbé volt a filozófia tanára.
Flandrin a kézírások alapján frappáns elemzéseket készített az iskola diákjairól, ami felkeltette Michon érdeklődését az íráselemzés iránt. Hamarosan együtt kezdték tanulmányozni a tanítványok írásképeit.
Idővel az egyház Flandrint Párizsba küldte. Lelkészként kezdte, majd az ott töltött három évtized után végül 63 évesen kanonok lett. Nem sokáig élvezhette ezt a magas tisztséget és szép feladatot, mert 1867. március 13-án elhunyt. Éppen ma 150 esztendeje!
Ez alkalomból Flandrin abbéról és Michonnal való kapcsolatáról szóló cikket közölt a Grafológia folyóirat aktuális száma, mégpedig a francia grafológia hazai pártolói közül W. Barna Erika és Demeter Anikó munkájaként. Írásukból megtudhatjuk azt is, hogy Flandrin milyen jellemzőkre figyelt kiemelten a kézíráselemzések során. A szerzőpáros kuriózumként bemutatja Flandrin kézírását Michon értelmezésében.

Nagy valószínűséggel e kastélyban működött az iskola,
ahol Flandrin és Michon abbé összeismerkedett

Maison de la Graphologie

Franciaország térképének közepe táján, nagyjából épp Lyon és Limoges között van Laroche-près-Feyt. E település jelentősége a grafológia kapcsán, hogy itt jegyezték be hivatalosan Michon abbé (a grafológia atyja) születését, aki onnan nem messze jött világra.

A történelem előtti időkben is lakott településen manapság már százan sem élnek. Ám hírességüket mégis számon tartják.

Rá emlékeztet az a messziről állomásépületre hasonlító ház, melynek falán a „Maison de la Graphologie” (A grafológia háza) felirat látható, fémből készült, kecses betűkkel. Étkezde is működik benne, melynek falfelületét úgy alakították ki, hogy régi időkből származó papírra emlékeztet. Rajta többféle kézírás is díszeleg, ott van köztük Michon kézírásának mása is. És olyan jellemző „típusok” grafikumának utánzatát is megszemlélhetjük rajta, mint például „a hamiskodó”, „a jóindulatú” vagy „a nemes lélek”.

Leibniz gondolata a kézírásról

300 éve hunyt el a barokk kor német lángelméje Gottfried Wilhelm Leibniz (1646–1716). Igazi polihisztor volt, akinek munkássága a matematika, a fizika, a politika, a filozófia, a teológia, a diplomácia, a jog, a könyvtárügy, a zenetudomány terén is nyomot hagyott.
A grafológiatörténetben is említik a nevét, mégpedig azért, hogy ő már akkoriban felismerte, hogy a kézírás kapcsolatban állhat készítőjének alaptermészetével.
Leibniz műveinek későbbi (18. század második fele) gyűjteményes kiadásában (Opera omnia) fellelhető gondolata: „Az írás majdnem mindig, valamilyen módon kifejezi természetünket, föltéve, hogy nem egy kalligraphusnak a műve!” S ennek modernebb fordítása: „Az írásmód, amennyiben nem követi az iskolás formákat, bizonyos mértékig a természetes vérmérséklet lenyomatának tekinthető”.

Mégsem Michon kézírása

Szepes Mária Pszichografológia című könyvében bemutat egy írást, melyet a grafológia atyjának, Michon abbénak tulajdonít.
A néhány határozott kézvonást is tartalmazó minta tényleg érdekes, és valóban kiolvasható belőle a Michon név.

Forrás: Szepes Mária: Pszichografológia,
Édesvíz Kiadó, Budapest 1997. 125. oldal

Michon Systéme de Graphologie című könyvében kísértetiesen hasonló mintát közöl. A minta alatt a következő felirat „ÉCRITURE D’ARSÉNE HOUSSAYE.” (Orgueil excentrique). 

Forrás: Jean-Hyppolite Michon: Systéme de Graphologie, 

Paris 1884. septiéme edition, Charriere-Michon. 230. oldal

Eszerint ez Arsène Houssaye (1815–1896) francia irodalmár kézírása lehet, akit nyugodtan tekinthetünk Michon (1806–1881) kortársának, bő hat évtized közös életidő alapján. S ha most jól megnézzük ezen mintát, valóban az alsó sorában a Houssaye név betűit is felfedezhetjük. Talán Michonnak címzett valamit, ő pedig gondosan eltette az érdekes írást.

Michon kézírását már korábban bemutattuk, nemrégiben pedig egy kézjegyével ellátott portréját is.

Kézzel írott sorok Wilhelm Preyertől

Egy német nyelvű grafológiai témájú honlapon lelhető fel ez a néhány sornyi szöveg Wilhelm Preyer kézírásával. Nemcsak nézni, netán íráselemző szemmel vizsgálgatni, még elolvasni is érdemes.

Bár nem könnyen olvasható az írás, ám németül jól beszélő kollégám kisilabizálta és neki köszönhetően a szöveg magyar fordítását is közreadhatom. Íme:
„Számomra a grafológia rejtély. Az agy bizonyos pontjáról kiinduló impulzusok a mozgatóidegeken keresztül eljutnak a karizmokba és mozgásba hozzák az ujjakat. Mi köze a tollat tartó ujjak által létrehozott írásbeli formáknak a személyes tulajdonságokhoz?”

Az 1891. 1. 31.-én keltezett és W. Preyer által szignált mondatok attól érdekesek, hogy az akkor még csak a kérdést feltevő Preyer néhány év múlva már a grafológia elkötelezettje lett, sőt ténykedésével beírta nevét a grafológia történetébe is.

Suetonius, a mesélő római levéltáros

Történeti, kultúrtörténeti és életrajzi művek alkotója az a Gaius Suetonius Tranquillus, aki 69–70 tájékán született a római birodalom afrikai területén. Apja tehetős ember volt. Fényesen indult pályája egy barátja révén, patrónusai előbb tribunus (afféle jogvédő) pozícióhoz juttatták, majd levéltáros lett, később Hadrianus császár (élt: 76–138) titkára volt. Ezen utóbbiak révén olyan információk és dokumentumok közelébe jutott, melyek alapul szolgáltak híres művéhez. Továbbá nagyapja, aki Caligula (élt: 12–41) óta a császári udvarban ténykedett, is mesélhetett ezt-azt neki. Suetonius később kegyvesztett lesz, így visszavonulva az írásnak élt. Halálát a 122–135 közötti évekre teszik.
Legismertebb műve – az melynek révén Suetonius nevét még a grafológiatörténet is számon tartja – a 121 körül elkészült Cézárok élete (De Vita Caesarum), mely szinte teljes egészében fennmaradt. Ebben 12 császárt mutat be. Az anekdotikus életrajzok némelyikébe beleszövi azon tapasztalatait is, amelyeket az uralkodó kézírásáról, vagy írási szokásairól szerzett. Ezzel kapcsolatban a legtöbbet Augustus Octavianusról tudunk meg általa, valamint Nero és Titus kapcsán is említ érdekességeket.

Portréfestés kézírás segítségével

Gainsborough
egyik önportréján

Thomas Gainsborough (1727-1788) angol festő Kékruhás fiú című képével a művészettörténeti óráink kötelező tananyagába is bekerült. A 18. század európai festészetének jelentős és termékeny képviselője kezdetben tájképeket festett, majd nagyobbrészt portrékat. Nem csak eredeti, de a művészi szépség terén igényes festő volt. Portréit világos, áttetsző tónusokkal készítette. Művein a színek teljes gazdagságukban jelennek meg, s a textilek ábrázolásában is kitűnik. Ecsetvonásai könnyűek és szabadok, néhány hozzáértő az „ideges” jelzőt is társítja hozzájuk. Gyakran helyezte portréinak alanyait természeti környezetbe. Gainsborough a jellemzésnek is mestere volt, és lélektani megfigyeléseit éppúgy vászonra vitte, mint az ábrázoltat jellemző mozdulatokat.
Volt egy különös szokása: modelljeitől kézírást kért. Úgy érezte, ha látja az írást, betekinthet a modell személyiségébe, s pontosabb, hitelesebb portrét festhet róla. A kézírása által olyan oldaláról ismerheti meg, ahogyan másképp nem tudná. Úgy vélte, így megragadhatja alanya személyiségének lényegét. Hírlik, hogy munka közben a festmény mellé, az állványára helyezte a modell kézírását, mely így felerősítette művészi érzékét.
Bizonyos források arra hivatkoznak, hogy hitt a grafológiában, azaz kézíráselemzésben. Ám feltételezhetjük, hogy művészember lévén, inkább „érezte” az írást, és azt intuitív módon vizsgálta.

Michon abbé növénygyűjteményéből

Jean-Hippolyte Michon, aki botanikával is foglalkozott, 1851 márciusának elején Palesztinában a Jordán folyó völgyének nyugati partján járhatott, s ott gyűjthette ezt a növényt, melyet ma Párizs Füvészkertjében lévő Természettudományi Múzeumban őriznek. A lapján lévő pecsét tanúsága szerint bizonyos Dr. E Duran adományozta a múzeumnak. A gyűjtőlapot a maga teljességében itt tekinthetik meg.   

A növény nevét és az alapvető gyűjtési adatokat az akkor negyvenes évei közepén járó Michon abbé kézírásával láthatjuk a lap alsó részén.

A Michon által Palesztinában gyűjtött növény adatai

A megadott név (Phelipaea aegyptiaca Walp.) alapján a Michon által gyűjtött növény a vajvirágfélék (régebben: szádorfélék) családjába tartozik és parazitaként él. A Pallas Nagylexikon szerint a dinnyésekben szokott kárt okozni, de a tökfélék és a káposztafélék környezetét sem veti meg.

Boldog új évet!

Aligha találhatnánk egy magyar grafológiatörténeti blog új esztendőt köszöntéséhez megfelelőbb kézírást, mint a honi és az egyetemes grafológiatörténet által egyaránt számon tartott Románné Goldziher Klárának a keze nyomát, mely tartalmilag: új évi jókívánság és az aláírása.

Az angol nyelvű jókívánság alatt a Klara G. Roman név szerepel, hiszen élete második felében Amerikában már így használta nevét. E számunkra különös jelentőséggel bíró kézírást egykoron az USÁ-ban élő ugyancsak Közép-Európából elszármazó grafológus digitalizált hagyatékában leltem.

Max Pulver filmen

A német Wikipédia ismertetője szerint Pulver figurája megjelenik egy filmben is, melyet 2005-ben mutattak be, és Franz Kafkáról szól. Ebben a múlt század jelentős írójának életéről beszélnek személyes ismerői, így Max Pulver is. Pontosabban: az ő gondolatai hangzanak el, de természetesen csak az őt alakító szereplőt láthatjuk, egy német–svájci színészt, Peter Kaghanovitchot, aki a Pulver halálát követő esztendőben született. A film rendezője, Richard Dindo is svájci illetőségű; dokumentumfilmeket készít.
A film címe: Wer war Kafka? (Ki volt Kafka?), és körülbelül a 40. perc tájékán elevenedik meg benne Pulver alakja. A grafológus számára bizonyára érdekes, hogy a filmbeli Pulver háta mögött Kafka kézírása tűnik fel – de Pulver nem Kafka kézírásáról beszél, az csupán illusztráció.
A film megtalálható a legnagyobb videomegosztón e helyen.