2016. február 8., hétfő

Suetonius, a mesélő római levéltáros


Történeti, kultúrtörténeti és életrajzi művek alkotója az a Gaius Suetonius Tranquillus, aki 6970 tájékán született a római birodalom afrikai területén. Apja tehetős ember volt. Fényesen indult pályája egy barátja révén, patrónusai előbb tribunus (afféle jogvédő) pozícióhoz juttatták, majd levéltáros lett, később Hadrianus császár (élt: 76138) titkára volt. Ezen utóbbiak révén olyan információk és dokumentumok közelébe jutott, melyek alapul szolgáltak híres művéhez. Továbbá nagyapja, aki Caligula (élt: 1241) óta a császári udvarban ténykedett, is mesélhetett ezt-azt neki. Suetonius később kegyvesztett lesz, így visszavonulva az írásnak élt. Halálát a 122135 közötti évekre teszik.
Legismertebb műve – az melynek révén Suetonius nevét még a grafológiatörténet is számon tartja – a 121 körül elkészült Cézárok élete (De Vita Caesarum), mely szinte teljes egészében fennmaradt. Ebben 12 császárt mutat be. Az anekdotikus életrajzok némelyikébe beleszövi azon tapasztalatait is, amelyeket az uralkodó kézírásáról, vagy írási szokásairól szerzett. Ezzel kapcsolatban a legtöbbet Augustus Octavianusról tudunk meg általa, valamint Nero és Titus kapcsán is említ érdekességeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése