2016. július 18., hétfő

A sokoldalú Ács Lipót

Ács Lipót
Ács Lipót (1868–1945) Vizsolyban született. Apja zsidó terménykereskedő volt. Eredeti családneve Auerbach, 1903 őszén magyarosított, s lett Ács. Rajztanári és festészeti képzést is kapott. Házasságkötése után inkább a biztos megélhetést választotta a művészi pálya helyett. A Millennium évében nyitó szekszárdi főgimnázium rajztanára volt 16 esztendőn keresztül. Ezen időszak alatt született egyetlen lánya, Rákosné Ács Klára. És Ács Lipót ott fedezte fel a sárközi népművészetet, s kiemelkedő szerepe lett annak honi és nemzetközi megismertetésében. Mindeközben a helyi múzeum gyűjteményének egyik gondozója volt
Ötvös- és kerámiatárgyak készítésével is foglalkozott, iparművészeti tevékenységét számos díjjal ismerték el.
Ács Lipót családjával 1912-től Budapesten élt. A Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának munkatársa lett. Ezután is írt szakcikkeket, s igen sokrétű tevékenysége köréből említsük meg, hogy a Magyar Gyermektudományi Társaság igazgatótanácsának is tagja volt.
Ács Lipót művész, pedagógus, néprajzos és mondhatni afféle menedzser szemléletű tudós volt.
Tudjuk, ő vitte el a lányát Románné Goldzieher Klárához – s ezzel elindította sajátos életpályáján. És egy érdekes tényre is bukkantam: Ács Lipót a szekszárdi királyi törvényszék kinevezett hites írásszakértője lett 1900-ban.

2 megjegyzés: