Alfred Binet és a grafológia

Az intelligenciateszt kapcsán ismertté lett francia fejlődéspszichológus, Alfred Binet (1857–1911) nevét a grafológiatörténet is számon tartja, mégpedig a grafológia validitásához köthető kutatásai révén. Jules Crépieux-Jamin javaslatára kezdett bele vizsgálódásba, melyben grafológiával foglalkozók és abban járatlanok vettek részt.
Binet többéves átgondolt kutatásainak eredményeinek legteljesebb közreadása első ízben az 1906-ban Párizsban megjelenő „Les revelations de l'écriture, d'aprés un controle scientifique” című művében található. (Binet e művéről készült korabeli magyar nyelvű ismertetőt a Grafológia folyóirat 2014/1. számában mutattuk be.)

A biztató eredmények dacára Binet nem folytatta tovább kutatásait e téren, inkább az intelligenciával kapcsolatos ténykedéseire koncentrált, s intelligencia-tesztjének kidolgozását követően nem sokkal elhunyt. De Alfred Binet ezzel is jelentős lépést tett a grafológia tudományos hitelének megalapozásáért, azért hogy az ún. áltudományok közül kiemelje.

John Holt Schooling és a grafológia

John Holt Schooling (1859 –1927) angol statisztikus és szerző volt, aki főként magazinokban változatos és érdekes témákban publikált (pl. eltemetett kincsek, titkos kódok).
E helyen – nem meglepő módon – a grafológia témakörébe tartozó cikkeire fókuszálunk. J. H Schooling többnyire jeles honfitársai (pl. William Gladstone, John Ruskin, Charles Dickens és Alfred Tennyson) kézírásait analizálta.
Schooling volt az, aki elsőként angolra fordította és 1892-ben Handwriting and Expression címmel kiadta Crepieux-Jamin L'écriture et le caractère (Írás és jellem) c. művét.

Schooling nagyon értett a horgászathoz, s e témában is gyakran cikkezett. 35 esztendősen megnősült, s már négy évvel később házassági tanácsokat adott közre asszonyok számára.
Az amatőr bűvész Schoolingot barátja, a varázslatok nagy szakértője – Professor Hoffmann (1839 –1919) soktehetségű embernek és rendkívül ügyes szerelőnek titulálta.

Képmellékletként az információk mellé John Holt Schooling portréja híján, a kézjegyét adom közre.

Max Pulver portréja 1929-ből

Rudolf Grossmann rajza
Max Pulverről

A múlt század húszas-harmincas éveinek német kulturális magazinja (Der Querschnitt) 1929 októberi számába közölt egy összeállítást Seelenforscher am Zürich-See (Lélekbúvárok a Zürich-i tónál) címmel. Ebben Ludwig Klages, Oscar Pfister, Carl Jung és Eugen Bleuler mellett Max Pulver is helyet kapott. Rudolf Grossmann (1882–1941) német festő és grafikus rajzát Pulverről itt mutatjuk.

„A grafológia varázslója egy valódi berni mágus” – kezdődik a kép melletti szavakba öntött portré, mely a svájci grafológus küllemének és lényének érzékletes leírására törekszik, tele művészeti párhuzamokkal. S így például Pulver arcát a késő gótika angyalszobraiéhoz hasonlítja.

Max Pulver fényképe 1929-ből

Max Pulver tekint ránk ezen a fotón.

S ez a képe, ahogyan számomra is az volt, újdonság lehet másoknak is.

Ezt a találatot egy netes keresővel – mondhatni – a Mikulás hozta elém az elmúlt napok egyikén. S mint ismeretes, Pulver december 6-án jött világra. 

S ha a neves szerző és grafológus születési évszámát (1889) a feltalálási helyén a képhez megadott évvel összevetjük, kiderül, hogy a fotó Pulver életének negyvenedik évében készülhetett. Tudni lehet, hogy ekkor már gyakorló grafológus volt, ám jelentős grafológiai műveit ezt követően adta közre.

A kép azért is figyelemre méltó, mert a lengyel weboldalról, feltalálási helyéről nagy méretben is letölthető, más kutatók, szerzők hasznát vehetik Pulverhez kapcsolódó témájukhoz, publikációjukhoz.

MÍT: 28 alapító neve 1929-ből

90 éve történt egy keddi napon: a Magyar Írástanulmányi Társaság 1929. december 3.-án tartotta alakuló gyűlését, s megválasztották a tisztségviselőit is. A korabeli hírekben 28 személyt neveznek meg az alapítók közül. Lássuk hát az egyik híradást a tisztségviselők névsorával!

„(A Magyar Írástanulmányi Társaság,) melynek célja a tudományos írásvizsgálatnak és rokontudományainak elméleti és gyakorlati fejlesztése, most tartotta alakuló közgyűlését. Elnök lett: Dorning Henrik dr. Társelnökök: Románné Goldzieher Klára, Liebermann Tódor dr., Fischhof Gyula. Főtitkár-ügyész: Balázs Dezső dr. Titkár: Gartner Pál dr. Jegyzők: Amar Renée dr., Fischer Árpád dr., Schmiedl Imre dr. Pénztáros: Szalmás Piroska. Ellenőrök: Goldziher Károlyné dr.-né, Haas Ödön. Számvizsgálók: Léderer Ede, Schulmann Adolf, Radnai Ernő dr., Molnár Zoltán. Választmány: Bálint Antal, Décsi Imre dr., Feldmann Sándor dr., Kaufmann Irén, Magyary Kossa Aladárné, Mokry Aladár, Németh Péter dr., Polányi Cecilia, Rényi Arthur, Schnell János dr., Sebestyén Jenő dr., Tóth Zoltán dr.”

(Forrás: Budapesti Hírlap 1929. dec. 5.) 

András László foglalkozott grafológiával is

András László
író, műfordító

„Voltam favágó, vasmunkás, kőtörő, öszvérhajcsár, profi grafológus, festőművész, raktáros, tisztviselő, nyelvtanár, kereskedő (rossz), költő, újságíró, műfordító, dolgoztam észak-afrikai homokbányában és építettem a szaharai vasutat.” – mondta magáról egy interjúban András László.

A magyar író és műfordító regényes élete ma 100 esztendeje kezdődött, 1919. november 30-án született Budapesten. Szentkuthy Miklós egyik kedvenc tanítványa volt Fischl László, aki a Madách Gimnáziumban érettségizett. Ám az egyetem helyett 1939 nyarán Párizsba ment, hogy a franciákkal harcoljon a németek ellen. Később Dél-Afrikában és Spanyolországban időzött: ezen időszak alatt volt börtönben, koncentrációs táborban és az idegenlégióban is. 

1946-ban tért haza és András László néven honi irodalmi lapokban publikált. Majd 1949 tájékán kezdett kiszorulni az irodalmi életből. Spanyol nyelvtudását használva ténykedett a külkereskedelemben is. 1954-től lett szabadfoglalkozású író. Szépprózát 1959-től írt. Bár csak a hatvanas évek második felétől engedtetett meg számára, hogy regényeit és elbeszéléseit kiadják. Több bűnügyi regénye jelent, melyek között a legjobb tudományos fantasztikus mű is egyben. 

András László nevét számon tartják műfordítóként (spanyol és latin-amerikai irodalom), továbbá szerkesztői és esszéírói munkássága is jelentős. Életének 69. évében 1988 májusában hunyt el Budapesten.

Liebermann Tódor kézjegye 1919-ből

Ebben a kézjegyben nem az a pláne, hogy százesztendős, fontosabb az, hogy ki vetette papírra.  Liebermann Tódor (1891–1973) aláírását nem nehéz kibetűzni, s az ő neve nem ismeretlen előttünk, hiszen 1913-ban még medikusként közreadott tanulmányával beírta a nevét a magyar grafológia történetébe. 1914 tavaszán lett doktorandusz. A világháború alatt Szerbiában, Galíciában, az olasz hadszíntéren és Munkácson is teljesített orvosi szolgálatot a legkülönbözőbb feladatkörökben. S közben szakvizsgáit is megejtette. 1918 decemberében lett a Budapesti Királyi Orvosi Egyesület rendes tagjává.

A háború alatt sem lankadt Liebermann alkotókedve: rajzolt és verseket is írt.

Az itt közreadott aláírás a „Ha megszólal a vér!...” címet kapott versének végére került. A vers és az aláírás eredetije oldalági rokonának birtokában van, aki készséggel bocsátotta rendelkezésünkre a közléshez.

Száz esztendeje, 1919 novemberében Liebermann Tódor 28 esztendős volt. A nőtlen orvos háborús „tapasztalásait” is beleszőtte abba a költeményébe, mely valójában férfiúi vágyakozását jeleníti meg.

Soltész István és Esztergom

A Losoncon érettségiző Soltész István teológiai tanulmányait az esztergomi papi szemináriumban folytatta és 1917. május 13-án Esztergomban szentelték pappá.
Főbb állomáshelyein, mint pl. az Esztergom vármegyei Bajnán vagy a szomszédos megyében lévő Nagybörzsönyön, sem került messzire a Dunakanyar vallási és kulturális központjától, mely aztán életének utolsó színtere lett.

Esztergom látképe, anno

Soltész István Esztergomban a Simor János (1813–1891) bíborosról elnevezett papi otthonban lakott az 1960-as nyugdíjazását követően. És ma ötven esztendeje, hogy életének 76. évében, 1969. november 18-án örökre lehunyta szemét e helyen. A nyugalmazott esperes plébánost a római katolikus vallás szertartása szerint november 22-én délután helyezték végső nyugalomra Esztergom városban a Duna mellett elhelyezkedő szentgyörgymezői temetőben, ahol a Bazilikára néző dombocskán, a papi sírok között fellelhető Soltész István nyughelye.

Luttor Ignác grafologizál

Egy napilap – amelyet úgy illetnek, hogy a „magyar keresztény értelmiség egyik vezető orgánuma” – 1936 novemberében interjút közölt Luttor Ignáccal, mint a zsinórírás apjával, az új módszerű írástanítás iskolai bevezetése kapcsán. Ezen interjú végéről érdekes részletet mutatunk, melyben Luttor gyakorlatilag grafológiai megállapításokat tett.

– Ó, egy vendégkönyv mindig érdekes olvasmány a hozzáértő számára, – mondja.

Illusztráció:
külhoni vendégkönyvből
az 1936-os évből

– A leggyakoribbak az óriási, sokcikornyás aláírások, az önhittség, az önmagunk túlbecsülésének látható jelei. Persze azért nem lehet csak úgy egy pillantásra ítélkezni. Művészek névaláírásában gyakran szerepelnek apróbb, nagyobb kis önkénytelen díszítések. Ez hozzátartozik az illetőnek a művészetéből folyó díszítő kedvéhez. A két leggyakoribb jellegzetesség az aláhúzott név, és végül a pont az aláírás után. Aki aláhúzza a nevét, az rendesen szintén nagy fontosságot tulajdonít magának. aki pontot tesz, az így nyilvánítja, hogy a dolgok befejezésére törekedik. Érdekes, hogy akik a családjukra büszkék, híres nagy nevek viselői, azok rendesen a vezetéknevük kezdőbetűjét hangsúlyozzák és általában a vezetéknevüket. Akik viszont a család mellőzésével önmagukat tartják sokra, azoknál jórészt inkább a keresztnév a nagyobb, hangsúlyozottabb. Ismert nagyembereknél vagy fontosabb állást viselőknél, akik meg vannak győződve arról, hogy nevüket, sőt aláírásukat is általában ismerik az emberek, gyakori, hogy az aláírásuk csak egy nagy kezdőbetűből áll. A többi jóformán elmázolódik. Mintegy elvárják, hogy erről a kézjegyről is rájuk ismerjenek.

1944-ben hunytak el

75 esztendeje a naplójával később híressé lett Anna Frank még életben volt, de már nem jegyzett le semmit napjairól. Európa történetének egyik legsötétebb időszakában sokakat ért el a vég. Most olyan grafológusokat említünk, akiknek élete 1944-ben fejeződött be.

Az írásszakértőként ismertté lett Fischhof Gyula (1881–1944) elhunytának körülményeiről nem tudni részleteket, ám az 1944-ben elhurcolt és még azon esztendőben életét vesztő dr. Goldziher Károlyné (1893–1944) sorsáról többet sejthetünk, még ha nyughelyéről bizonyosat aligha tudhatunk. Előbbiek mindketten budapesti lakosok voltak és a MÍT alapítói. S valószínűleg személyesen is találkoztak a harmincas évek második felében Budapesten a MÍT-nél előadást tartó külhoni fiatal grafológussal. A cseh Willy Schönfeld (1909–1944) sem tért vissza a munkatáborból. Őt Prágából deportálták 1943 végén fiatal feleségével együtt. Az asszony élte túl a megpróbáltatásokat.

Csak a rend kedvéért említem itt Elsbeth Ebertin (1880–1944) nevét, hiszen több szempontból sem illik a fentiek közé. Róla azt kell tudni, hogy ugyan foglalkozott grafológiával, de az asztrológiának lett az elkötelezettje, már az első világháború előtt is publikált e témában, s a következő évtizedekben nagy hírnévre tett szert asztrológusként. A hatvanas éveiben járó asszony 1944 novemberében egy bombatámadás áldozatává lett Freiburgban.

Megszépült a síremlék

Hajós Alfréd az egyetlen leányt vette nőül ifj. dr. Balázs Dezső testvérei közül, s így került sógorságba a Balázs-Blockner fivérekkel. A neves olimpikon és építész végső nyughelye Budapesten a Kozma utcai izraelita temetőben, a Blockner családi sírboltban van. A Hajós Alfréd által tervezett családi síremlékről már közzétettem egy bejegyzést három esztendővel ezelőtt.

Ez a látvány már a múlté

Aztán, amint szerét ejthettem, a következő év márciusában ellátogattam a jeles grafológus és a híres sportoló sírjához kutató cimborám társaságában. Sajnos a síremléket, itt-ott meglazult márványlapokkal, összességében nem túl jó állapotban találtuk. Az emlékhely a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) gondozásába tartozott akkor, s tudomásunk szerint már addigra felmérték, hogy lenne tennivalójuk az állagmegóvás kapcsán. Bizonyára jó okkal, de nem siettek a felújítással. S mivel az idő haladt, ebben az esztendőben a Hajós Alfréd-síremlék már megmentésre szorult. Az életveszélyessé vált családi sírboltot eredeti állapotában állították vissza gyors ütemben, hogy a tervezett avatási ünnepségre elkészüljön.

Ezen a nyáron ugyanis Budapest adott otthont a Maccabi Európa Játékoknak, melyre a világ minden részéről érkeztek zsidó sportolók. Remek alkalom ehhez társítani a „magyar delfin” megújult síremlékének átadását és megemlékezni néhai kiváló sportemberünkről.
2019. július 31-én az avatási ünnepség valóban tiszteletre méltó módon zajlott. Ez a kisfilm, mely az eseményhez kapcsolódik alkalmat ad arra is, hogy a felújított síremléket megcsodálhassák.

Kisfaludy Sándor és a grafológia

Kisfaludy Sándor

A hazai grafológia történetét feldolgozó különböző forrásmunkákban a kezdetek kapcsán gyakorta tűnik fel Kisfaludy Sándor (1772–1844) neve.  A 19. század elejének bálványozott költőjéről megemlítik, hogy azok közé tartozott, akik külföldi utazásaik során találkoztak ezzel és játék jelleggel foglalkozni kezdtek vele.
Másutt ezt olvashatjuk róla: „az első, aki említi a grafológiát Magyarországon”. Ám azzal, hogy a jeles költőnk hol, mikor és milyen formában említi a kézírásból a jellemre való következtetésnek a lehetőségét, konkrétummal eddig még nem találkoztam. Fellapoztam Kisfaludy néhány művét, de a betűk tengerébe nem volt indíttatásom annyira belemerülni, hogy sorról-sorra végigolvassam, hátha előbukkan ez a bizonyos említés.
Már csak azért is, mert abból kell kiindulnunk, hogy magát a grafológia szót aligha találhatjuk meg Kisfaludy bármely művében, valamely levelében, netán útinaplójában, hiszen az majd három évtizeddel a költő halálát követően terjedhetett el, a grafológia atyjának aposztrofált, Michon abbé (1806–1881) révén.

Kisfaludy Sándor ma 175 esztendeje hunyt el Sümegen, éppen abban a házban ahol megszületett. Jeles lírikusunk születésének 250. évfordulója 2022 őszén lesz. Talán addigra valamiképpen kiderülhet az is, milyen kapcsolat fűzte Kisfaludy Sándort a grafológiához.

Ki volt Szeder Fábián?

Szeder Fábián (1784 Csáb –1859 Komáromfüss) magyar bencés szerzetes volt, akinek szülőhelye és nyughelye felvidéki településeken található. A palócság első kutatójának emlékét is főként az ott élő közösségek ápolják.
A hazai grafológiatörténet Szeder Fábián nevét az 1828-ban a chirographognomiáról szóló magyar nyelven közölt értekezése kapcsán jegyezheti. Az akkor 44 esztendős szerzetes tanár az esztergomi bencés gimnázium igazgatója volt. Később Pannonhalmán is ténykedett, a főapátsági könyvtárban és a kertben is fellelhetjük keze munkájának nyomait.

A 19. századi szerzetes egy személyben volt tanár, kertész, gazdász, a magyar nyelv művelője és néprajzkutató. Levéltárosként, könyvtárosként is dolgozott. A tudós pap és tanár költészettel, irodalommal is foglalkozott. Szerkesztett folyóiratot, és annak okán is sokat levelezett. Tudni lehet róla, hogy szorgalmazta a kéziratgyűjtést. Az ő kéziratait elsősorban a Pannonhalmi főapátság gyűjteménye őrzi.

Szeder Fábián korának jelentős tudósa és polihisztora volt, akinek terjedelmes és sokszínű munkásságából a magyar nyelv alapszabályainak lefektetését, tisztaságának őrzését és ápolását; a palócság kutatását valamint a kertészet terén elért eredményeit emelik ki a méltatói.

Értekezés a Chirographognomiáról 1828-ból

A Tudományos Gyűjtemény 1828. évi számának XI. kötetében található Szeder Fábián névaláírásával egy kis értekezés a chirographognomiáról. A csaknem kétszáz esztendővel ezelőtt íródott magyar nyelvű szöveg olvasása némi kihívást jelenthet, de érdemes nekibuzdulni. Ugyanis, ha elolvassuk, aligha lehet kétségünk, hogy szerzője a később grafológia néven továbbfejlődő tudományról és lehetőségeiről szólt.
A chirographognomia szó jelentése – némi jártassággal a görög szavak terén – könnyen kiköveztethető. Az első tagjában (chiro) a kéz, középső tagjában (grapho) az írás, az utolsóban (gnomos) az ismeret, tudás, törvény jelentésű szavak leledzenek.
Az eredeti publikáció manapság könyvben vagy digitalizálva is elérhető, valamint a Grafológia folyóirat 2019/6 számában közlésre kerül. Alább a teljes szövegből néhány gondolatot idézzük (régiesen, a helyesírás korszerűsítése nélkül).

A’ Chirographognomia szinte, a’ mint mindjárt meglátjuk, sem fog a’ Physiognomiához talán soha közel állani. Megérdemli mindazonáltal a’ figyelmet annyiból, hogy nem epült a’ legsilányabbik alapon.
Ez az ember kézírásáról kikémlelni akaró mesterség, a’ miért is Chirographognomiának is neveztetik, nem igen ismeretes még eddig, egyéb hogy a’ szerínte megeshető combinátiónak lehetségét megmutassa.
…
Ez tehát a’ Chirographognomiának csekély ideája, mellyből kitetszik, hogy bővebb visgálatokra érdemes, és kimivelője szinte olly érdemet szerezhet magának, mint a millyenre azokat méltatjuk, kik a’ tudományokat új felfedezésekkel gazdagítják.

Sittl és A kézírás csodája

Pinterits Károly Írásvizsgálat c. könyvének irodalomjegyzékében látva e sor „Sitt Károly: «Die Wunder der Handschrift 1881»” kíváncsi lettem: Ki lehet ez a magyaros nevű szerző?
Nos ő valójában a német Karl Sittl (keresztnevének latinos formája Carl) aki 1862. február 13-án született. Fő ténykedését tekintve klasszika-filológus volt. Doktorálását követően a würzburgi egyetemen tanított korai haláig. 37 évesen hunyt el 1889-ben.

Sittl több mint kétezer kötetes könyvtárát akkor egy lipcsei kiadó vásárolta meg, majd Amerikába került s most egy ohiói egyetem gyűjteményét gazdagítja. 

Ami Sittl saját szerzői műveit illeti, több könyve jelent meg az ókori görög és latin kultúrához köthető témákkal kapcsolatban. E tárgykörben foglalkozott nyelvészeti kérdésekkel, továbbá a görögök és rómaiak taglejtésével, mozdulataival is.
Sittl még nem volt húszéves, amikor Die Wunder de Handschrift (A kézírás csodája) című 163 oldalas könyvét kiadták. Néhány fejezetcíme magyarul: Hitetlenek és hibák; Műhelyem; Tárgyalóterem; Nők világa; Állami szakértő.
A könyvre egyébként a szerzőjével közel egykorú Eugen Schwiedland A grafológia címmel 1883-ban megjelent tanulmányában a következő megjegyzést teszi: „Egy bizonyos C. Sittl tollából két éve, német nyelven megjelent egy elegáns külsejű könyv, A kézírás csodái címmel, de meglehetősen nevetséges benyomást keltett.”

Sittlről arcképet közölni még az az egyetem sem tudott a honlapján, ahol valaha tanított. Az ohiói egyetem könyvtáránál leltem ezt az aláírást, amelyről joggal feltételezhető, hogy Dr. Karl Sittl kézjegye. Íme:

150 éve született Pinterist Károly

Noha írásszakértő volt, mégpedig az első, aki hazánkban ezt tudományos alapon művelte, a grafológiához fűződő szimpátiájának köszönhetően az idei esztendő kiemelt grafológiatörténeti évfordulója szavazásának nyertese Pinterits Károly születésének szép kerek évfordulója lett.

Korábban már bemutattuk őt, s ebben az esztendőben tanári ténykedését ismertettük. Az évforduló alkalmából a Grafológia folyóirat aktuális számában Pinterits életének és ténykedésének összegzését olvashatják az érdeklődők. 

Korabeli lexikon szócikke

Jelen bejegyzésben magánéletének dokumentált eseményeit és szereplőit vesszük számba.
Ma 150 esztendeje 1869. október 4-én látta meg a napvilágot a mai Budapest egyik részén Pinterits Károly. Apja, idősebb Pinterits Károly hentes és mészáros volt, édesanyja Elbl Alojzia családjában ugyancsak voltak hentes-mesterek.
Már kezdő tanár volt Zomborban, amikor 1893-ban az apja elhunyt. Özvegy édesanyja azonban még nagymama lehetett. Pinterits Károly Pinterits Irmával kötött házasságot. Három gyermekük született, két fiú: Tibor és Sándor és egy leány: Mária. A lányos apák egyik nagy pillanata 1922 novemberében jött el az 53 esztendős Pinterits Károly számára, férjhez ment a lánya. Veje dr. Laehne Vilmos ügyvéd lett, aki egy jeles soproni iskolaalapító unokája volt. A következő esztendőben Pinterits Károly nagypapa lett, megszületett az unokája: Mariann.
Pinterist Károly életének 63. esztendejében 1931. december 3-án rövid szenvedés után hunyt el Budapesten. Sopronban temették el a Szt. Mihály katolikus temetőben.

Írásszakértő a grafológia mellett: Fischhof Gyula

Fischhof Gyula (1881–1944) a múlt század első felének egyik legismertebb írásszakértője volt hazánkban, valamint a tudományos grafológiának is értő művelője.
Nyitrán született. Kereskedelmi akadémiát végzett majd a pénzügyi szektorban dolgozott. Már szülővárosában írásszakértőként is ténykedett 1909-től. Az I. világháborút követően Szeged lett életének és munkájának új színtere, majd idővel Budapestre tette át székhelyét.
Szakértői ténykedése mellett előadásokat tartott és cikkeket adott közre az írásszakértés és a grafológia kapcsán is. Így aligha meglepő, hogy 1929 végén a Magyar Írástanulmányi Társaság megalakulásakor a szervezet egyik társelnökévé választották őt.
Fischhof a kézíráselemzés egyik honi úttörője volt, ám Európa más országaiban is méltányolták tevékenységét, az írásszakértők nemzetközi egyesületének is vezetőségi tagja lett.
Törvényszéki hites írásszakértőként Budapesten előbb Erzsébetvárosban (Damjanich u.) majd 1939-től a Belvárosban működött Fischhof írásvizsgáló laboratóriuma. Gyermekei közül a szakmában lánya lett a követője.

Rákosné otthonában

A Képes Újság 1978 februárjában Az írás mindent elárul? címmel közölt egyoldalas cikket Rákosné Ács Kláráról a történelmi grafológia hazai úttörőjéről és tevékenységéről. A Rákosnét is megszólaltató cikk azért érdemel figyelmet, mert a népszerű hetilap – nevéhez hűen – képeket is közölt az akkor 78 esztendős pszichografológusról. Nem is akármilyeneket!

Az egyik fotón nemcsak őt magát, hanem privát környezetét, azaz otthonának részletét is láthatjuk. (A házat, ahol élt, nemrégiben bemutattuk.)  A másik fotó, amely az előtte nyugvó füzetről készült Rákosné Ács Klára kézzel írott sorait tartalmazza, amelyet bizonyára érdeklődéssel szemlél minden íráselemző. Ennek egy részletét alább adjuk közre.

E házban lakott Rákosné Ács Klára

Budapest 14. kerületében a Cházár u. 5. szám alatti ház a kertjében lévő kőoroszlán miatt kedvelt témája a főváros építészeti érdekességeivel foglalkozóknak. A grafológusoknak azért lehet érdekes, mert ebben a házban lakott élete nagyobbik részében Rákosné Ács Klára.
Az akkoriban Bálint utca 5. szám alatti 1907 tájékán készült egyemeletes épület első tulajdonosa Rákos Manó (1872–1956) épületszobrász volt, aki itt élt családjával, ezért Rákos-villának is nevezték a nyolc lakrészes házat.
Fia, Rákos Pál (1897–1956), aki szakmájában is utódja volt apjának, nőül vette Ács Klárát, aki eképpen Rákos Manó menye lett. A házasságuk első éveiben még másutt laktak, de az bizonyos, hogy már 1939-ben címük Szent Domonkos utca 5. Az 1944-es összeírásból kiderül Rákos Pál és családja négy szobát bérelt, bár ebből kettő a férj irodája volt. És Rákosné apósa volt a ház tulajdonosa.
Rákosné férje és apósa halála után egyedül maradt. 1956 után is ebben a házban élt, bár a hajdani családi villából mindössze egy szoba összkomfortot tudhatott magáénak. Maradt az 5. számú ház lakója, abban az utcában, amit 1953-ban Cházár Andrásról neveztek el.

Ide járt iskolába… Ács Klára

Megkezdődött a tanév, s ez adja az apropót, hogy egy iskolaépületen lévő emléktáblát mutassunk.
„…Itt tanult Ács Klára grafológus és Mattioni Eszter festőművész” – olvashatjuk Szekszárd egyik iskolájának falán. Az épület a Széchenyi utca 2. szám alatt található. Egykoron ebben az utcában lakott az a kislány, akit Rákosné Ács Klára néven tart számon a hazai grafológia története, és akinek gyermekkoráról és szekszárdi éveiről már írtunk korábban. S mindaz jó előzmény ezen bejegyzéshez. Abban is szóba került iskolatársa, a városhoz kötődő neves képzőművész Mattioni Eszter.
(Azért azt meg kell jegyezni, hogy Ács Klára nem hosszú évekig járt ide iskolába, hiszen még tinédzser volt, amikor szülővárosából Pestre került.)

Az iskola történetébe nem belemélyedve, annyit érdemes megemlíteni, hogy az 1910-ben készült iskolaépület, ahova akkor a Polgári Leányiskola költözött, jelenleg a Szekszárdi SZC Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiuma épületegyüttesének része.
A szekszárdi Széchenyi utcában járva a páros oldal elején lévő régies saroképületen nagyjából a gyalogátkelőhely közelében észre lehet venni az emléktáblát. Ha valaki célzottan ezt az épületet keresné Szekszárdon, számára jó támpont lehet a Főposta, amely ugyancsak a Széchenyi utcában található csak a páratlan oldalon, pár száz méterre az iskolától.

Roda Wieser tevékenysége és jelentősége a grafológiában

A német születésű, Ausztriában ténykedő Roda Wieser (1894–1986) a tudományos grafológia egyik úttörője volt. Klages egyik legkiemelkedőbb tanítványa, aki nemcsak továbbfejlesztette elődje tanait, hanem a grafológiai szemlélet megújulásához is hozzájárult. Roda Wieser kutatásain és publikációin keresztül jelentősen formálta a 20. századi grafológiát.

Roda Wieser politológiai tanulmányait követően 1926-ban kezdte látogatni Svájcban Ludwig Klages kifejezéstudományi szemináriumát. Néhány évvel később a bécsi bíróságok már írásszakértőként alkalmazták. 1929-33 között az egyetem kriminológiai intézetének asszisztenseként ténykedett.
A bűnözői magatartás jegyeit kutatta a kézírásban és a kriminálgrafológia számára is értékes eredményei révén jutott el az ún. grundritmus elméletéhez. Több könyvében is bemutatta rendszerét.
Roda Wieser elméletének kulcsfogalma a „grundrythmus” a nemzetközi terminológiába is bekerült. (Tudni lehet, hogy a világban sok helyen nem fordítják le, mert más nyelveken nem lehet visszaadni a német szó többrétegű jelentését. A magyar szakmai nyelvben az alapritmus terjedt el.)
Roda Wiesernél a grafikus jegyek értelmezését az ún. grundrythmus alapozza meg. S nála a ritmus a személyiség viszonyítási alapja, sőt ő továbbmenve a kézírás alapvető ritmusát kozmikus szempontból értelmezte.

Mivel Roda Wieser egyetlen közreadható fényképét már megmutattuk, illusztrációnak íme kézzel írott sorai 1978-ból. 

125 esztendeje született Roda Wieser

Egy internetes genealógia adattár adatai alapján Roda Wieser ma 125 esztendeje, 1894. augusztus 25-én született Berlinben.
Ez alkalomból magánéletének főbb eseményei kapcsán adunk közre adatokat.

Roda Wieser

Születési neve: Roda Agnes Eva Gladys von Noorden.
Apja, Carl Harko von Noorden, neves belgyógyász volt. Az édesanyja lánykori neve Agnes Julie Binz, és harmincéves volt negyedik gyermeke születésekor. Roda maradt a legkisebb testvér, nővére 8 évvel volt idősebb nála, és két fivére is volt.
Édesanyja 1917-ben hunyt el, amikor Roda már fiatal felnőttkorban járt.
A következő regisztrált esemény az életében a házasságkötése. 27 évesen ment férjhez Frankfurtban 1922. május 3.-án. Házastársa a nála 7 évvel idősebb Friedrich Anton Wieser, bécsi születésű mérnök volt. Gyermekről nincs adat.
Az édesapját 1944-ben, három testvérét 1960–75 között vesztette el.
Roda Wieser élete 1986-ban ért véget, 92. évében járva.

Jules Crépieux-Jamin fotója

Még nincs nagy hagyománya az ünneplésének, de ma van a fotózás világnapja. A fényképészet hivatalos megszületését ahhoz az eseményhez kötik, amikor is 1839. augusztus 19-én a Francia Tudományos és Képzőművészeti Akadémia nyilvánosan ismertette a dagerrotípia technikáját. S mivel ez a 180 évvel ezelőtti esemény a franciákhoz köthető, ünnepeljük ezt – ha képletesen is – egy neves francia grafológus fényképének közzétételével. 

1930 tájékán készülhetett ez a fényképfelvétel, amelyen Jules Crépieux-Jamin (1858–1940) az íróasztal előtt ül – minden bizonnyal – a felesége társaságában, roueni otthonukban.

Pinterits is említi Grohmannt

Szőkeség a 18. század
második feléből

Két évfordulós személy egyazon bejegyzésben, és némi kétely az egyikükben – vezethetnénk fel eképpen a következőket. 

Johann Christian August Grohmann (1769–1847) után száz esztendővel született Pinterits Károly (1869–1931), aki Írásvizsgálat című könyvében a grafológia történetét áttekintő részben megemlíti a német filozófust s citálja is néhány gondolatát.

Lavater egyik kortársa – Grohmann A. – is foglalkozik a kézírással és ő is a következőket mondja: «Kritikusok, történészek és matematikusok kézírását akár 1000 kézírás közül a legnagyobb biztonsággal felismerem.

Az emberek alapos megfigyelőjének, ha az különösen antropologus, könnyü lesz a testalkatra, a hangra és nem egyszer a haj színére is következtetni. Szőke haj, kék szem és viruló orcák a lányoknál – sohasem találtam a kézírásban fel őket ott, ahol nem voltak és mindig megismertem, ahol ezen sajátságok léteztek. » Grohmann ezen állítását ma legalább is kételkedve fogadjuk. (Pinterits: Írásvizsgálat, 1909. 15. oldal)

Grohmann gondolata

E bejegyzés aktualitását az adja, hogy Johann Christian August Grohmann ma 250 évvel ezelőtt, 1769. augusztus 7-én jött világra. A német teológus, filozófus és szerző egy Lipcsétől nem túl távoli településen született. Az atyja evangélikus lelkész volt. Ő maga is a teológiában kezdett elmélyülni, de filozófiából doktorált 1790-ben. A wittenbergi egyetemen 1792-től oktatott. A filozófia mellett tanított logikát, foglalkozott retorikával és könyvtárosi munkát is végzett. 1810-től Hamburgban tanított. 1833-ban ment nyugdíjba, és akkorra már másodízben özvegységre jutott. Ezt követően Drezdába költözött. Ott hunyt el életének 78. esztendejében 1847 nyarán.

Grohmann tevékeny élete során sokfelé publikált. (Csak érdekességként említendő: Nasse lapjában is!) Ráadásul többféle témában is közzétette gondolatait, még – a később tudománnyá váló – pszichológiai területén is akadtak meglátásai. Korának gondolkodói közül Grohmann neve azért került a grafológia történetébe, mert megfogalmazott olyasmit, amely valamiképpen a grafológia létjogosultságát alátámasztja.
Albert E. Hughes magyar nyelven is megjelent Mit ​rejt a kézírásunk? c. könyvében közli az alábbiakat:

J. Ch. Grohmann, a wittenbergi egyetem teológia és filozófia tanára 1792-ben értekezést adott ki „Kísérletek a jellem vizsgálatára a kézírás alapján” címmel. E kis könyvben a következő megállapításokat teszi: „Éppoly nehéz a kézírás színlelése, akár az arcvonásoké. Miképp arcvonásaink is többnyire állandóak, s ugyanazokat az izmokat mozgatjuk belső érzéseink kifejezésére, a kézírás jellege is alapvetően változatlan, még ha tudatosan, megtévesztő szándékkal is próbáljuk alakítani. Arra a következtetésre jutottam, hogy a kézírás színlelése a jellem és a viselkedés álcázásához hasonlatos”.

Bár Grohmann jelentősebb műveinek listájában nem leljük a hivatkozott értekezést, forráskutatásunk egy afféle önismereti magazinhoz vezetett:
Johann Christian August Grohmann, Untersuchung der Möglichkeit einer Charakterzeichnung aus der Handschrift (1792), ΓΝΩΘΙ ΣΑΥΤΟΝ oder Magazin zur Erfahrungsseelenkunde.

Simon György János festőművész és a grafológia

Régóta foglalkoztatja a Simon György János (Jean-Georges Simon) festőművész (Trieszt, 1894 – Leeds, 1968) életművével foglalkozókat a kérdés, hogy vajon miért hagyta el a művész a kontinenst és tette át működése színhelyét Angliába. Az életművének nagyobb részét külföldön létrehozó mester a budapesti képzőművészeti akadémián Réti István növendéke volt. Két nyarat töltött a Nagybányai Művésztelepen, látogatta a Haris közi Szabadiskolát, majd a háborút követően Svájcba utazott. Műveivel genfi és berni kiállításokon szerepelt. Rövid olaszországi tanulmányutat követően hazatért és sikerrel mutatkozott be a Helikon Galériában. Ekkor ismerkedett össze Szabó Lőrinccel, aki bemutatja Babits Mihálynak, aki megbízza Aranygaras című felnőttek számára írt mesekönyvének illusztrálásával. A mintegy 40 rajz jól mutatja a művész igazodását kora expresszív kifejezésvilágához.

Simon György János
egyik önportréja

Visszatért Svájcba, majd a húszas évek közepén áttette működésének színhelyét Párizsba, ahol kisebb hazai kitérőket, afrikai utazását leszámítva mintegy évtizeden át élt.
Simon György János karakteres olajfestékkel, pasztellkrétával, szénnel alkotott portréi arról tanúskodnak, hogy érdeklődésének központi tárgya az ember. Sőt mint kiderült, az emberi lélek kéziratokban megnyilvánuló jellemzői!
A ma éppen 125 esztendeje született képzőművész bizonyosan Párizsban kezdett el grafológiával foglalkozni, majd – mint az őt személyesen ismerőktől szóhagyomány útján megtudtuk – ezért utazott Angliába, hogy az ottani könyvtárak, levéltárak anyagait tanulmányozza.

Simon 1936-ban azért érkezett Angliába, hogy régi kéziratokat tanulmányozzon grafológiai céllal. Olvashatjuk, Robert Waterhouse a világhálón elérhető cikkében:  "… in the spring of 1936 in London to study British Museum manuscripts in the cause of graphology…"
A brit újságíró által kiadott, a festővel foglalkozó könyvben (Robert Waterhouse (ed.): Jean-Georges Simon: Hungary To England – An Artist's Odyssey, Wakefield 2005) is van utalás erre.

Aki, Simon György János kézírását szeretné tanulmányozni, az megteheti, ha kikéri az OSZK Kézirattárából Babits Mihályhoz írt levlapjait, illetve Tauszky Jolán zongoraművészhez írt leveleit.

Felix Klein emlékezete

Ma 25 esztendeje hunyt el az USA egyik ismert és kedvelt grafológusa.

Felix Klein (1911–1994) Bécsben született. 13 éves volt amikor először találkozott a grafológiával és hamarosan elmélyedt a tanulmányozásában, majd elkötelezettje lett egész életében.
A 27 éves Felix Klein már értő szemmel vizsgálta fogolytársai kézírását a koncentrációs táborokban (Dachau, Buchenwald). Sikerült megmenekülnie és 1940 tavaszán New Yorkba érkezett. Ott talált új hazára és ott élhettek azután feleségével és három fiúkkal. A munkanélküliségtől a kétkezi munkán át jutott el addig, hogy 1969-ben főállású grafológusként New Yorkban saját irodát nyithasson. 57 esztendős volt ekkor. 

Felix Klein aktív volt a grafológia terén is, tanácsadói munkája mellett számos tanulmányt publikált, hírújságot készített, amerikai és nemzetközi kongresszusokon vett részt, kutatott is. Mégis elsősorban oktatóként ismerték legtöbben. Tudni lehet, hogy nemcsak az Amerikai Egyesült Államokban, hanem Kanadában, Európában és Izraelben is voltak tanítványai.
Az európai grafológia hagyomány egyik letéteményeseként 1972-ben egy szakmai társaságot is létrehozott Amerikában (NSG – National Society for Graphology). A 83 esztendős korában elhunyt Felix Klein grafológiai munkásságát összefoglaló könyv, a Gestalt Graphology címe is sugallja, hogy nagy hangsúlyt fektetett a pszichológiai alapokra és a Gestalt szemléletét alkalmazta a kézírások tanulmányozásában.

Tábori Kornél és a grafológia

75 esztendeje július hónapban hunyt el Auschwitzban egy magyar újságíró. Tábori Kornél (1879–1944) jogot végzett, de hamar elkötelezte magát az újságírás mellett. Volt haditudósító, ám leginkább bűnügyi újságíróként tartják számon a 20. század elejének kiemelkedő zsurnalisztáját. Műveinek listája mennyiségileg is lenyűgöző, ám a riport hazai úttörőjének témák tekintetében is szerteágazó volt ténykedése, hiszen a rendőri és szociális riportok mellett foglalkozott a repüléssel, a vendéglátással és idegenforgalommal, a spiritizmus rejtelmeivel is.
Székely Vladimir (1873–1958) rendőrtiszttel közösen írott könyvei népszerűvé váltak. Tábori szociográfiai cikkei mellett, mint kiváló fényképész az első hazai szociofotók létrehozója volt. Több nyelvet beszélt, műfordítóként is ténykedett, s jó ideig a hazánkba látogató híres külföldiek hivatalos vendéglátójaként alkalmazták a művelt újságírót. Szerkesztői és kiadói tevékenységet folytatott, de a filmkészítésbe is belekóstolt.
Tábori, egy osztrák orvos lányát vette feleségül. Két fiúk, Pál és György, még időben, a 30-as években emigráltak, s mindketten ismert szerzőkké lettek.

A grafológusok érdeklődésére számot tarthat az 1921-ben megjelent Titkosrendőrség és kamarilla c. műve, melyben Tábori a bécsi titkos levéltár anyagából adott közre dokumentumokat.
Négy évtizedes hírlapírói pályafutásának cikkeiben is akadnak érdekességek, melyek ma már a grafológia történetéhez kapcsolódnak. Tábori több ízben lelkesen írt Rafael Schermann eseteiről. Sőt néhány cikkéből kiviláglik, hogy maga is érdeklődött a kézírás vizsgálata iránt.
Hátrahagyott írásaiból az idősebb fia, Paul Tabori (1908–1974) szerkesztette kötetbe és fordította angolra apja különös élményeit, és jelentette meg azt 1951-ben My Occult Diary címmel. Ebben található az a visszaemlékezés, amelynek révén Dorning Henrikről tudhatjuk, hogy értett a grafológiához is.

Broder Christiansen szülőhelye: Klixbüll

A grafológusként is számon tartott filozófus, esztéta, nyelvművelő Broder Christiansen ma 150 esztendeje, 1869. július 9-én egy helyi órásmester fiaként született Németország északi részén, a dán határhoz közeli Klixbüll nevű kis településen. 

A helybéliek leghíresebb szülöttükről egy kiadványt is megjelentettek Andreas Thomsen szerkesztésében, melyből a falubeliek is megtudhatták ki volt dr. Broder Christiansen. (lásd a képen)

S a település egyik útját is róla nevezték el. A Broder Christiansen Weg egyik házán egy évtizede emléktábla hirdeti:

Dr. Broder Christiansen, német filozófus szülőháza 

Született 1869. július 9 Klixbüll, elhunyt 1958 június 6. Gauting 

Episztemológus, kultúrafilozófus, irodalomtudós, művészettörténész, nyelvművelő, grafológus 

Főműve: Művészetfilozófia (1909)

Broder Christiansen és a grafológia

A német filozófus és nyelvész, Broder Christiansen (1869–1958) egy a dán határ közeli településen született, s középiskoláit is még abban a tartományban végezte.
Majd filozófiai, pszichológiai, irodalmi és művészeti tanulmányokat folytatott. 1902-ben lett a filozófia doktora. Ám habilitációját megelőzően súlyos szívbetegségére derült fény, és ennek folyományaként majdnem két évtizeden át nem hagyta el otthonát. Remeteéletét főként szellemi tevékenységgel töltötte: könyveket írt filozófiai, művészeti és nyelvészeti témákban. A fő művének tartott A művészet filozófiája című munkája 1909-ben jelent meg.
Christiansen kéziratokat gyűjtött és azok révén kezdett érdeklődni a grafológia iránt. Ludwig Klages tanítványa lett, azonban útjaik hamarosan elváltak.
A húszas években ismerte meg Elisabeth Carnapot, akivel közösen jelentették meg A grafológia új alapjai (Neue Grundlegung der Graphologie, 1933) művet, majd A grafológia tankönyve (Lehrbuch der Graphologie, 1947.) címűt. Ez utóbbi megjelenésekor már a München melletti Gauting volt a lakhelye. Carnap asszonnyal közösen alapítottak és működtettek Münchenben egy grafológiai intézetet.

Az interjúalany: Románné Goldzieher Klára

Alább azokból az interjúkból listázunk, amelyekben Románné Goldzieher Klára válaszolt a kérdésekre, és amelyek magyar nyelvű napilapokban kerültek publikálásra, anno...
1927
A grafológiával az egyéniség megismerése felé vezető uton találkoztam. Beszélgetés R. Goldzieher Klárával a grafológia első komoly magyar művelőjével. – Schulmann igazgató kisérletei. szerző: (Dr.). Nyírvidék, 1927. augusztus 17.

1929

A grafológia csodái. Megalakult a Magyar Irástudományi Társaság. szerző: B. Gy., Az Est, 1929. december 4.

1934

Géppel grafologizál az első magyar törvényszéki írásszakértőnő. Beszélgetés Románné Goldzieher Klárával, akit törvényszéki írásszakértővé neveztek ki

Magyar Hírlap 1934. január 16.
Háromezer gyermek írását vizsgálta meg a modern pszichológia módszereivel a budapesti íráskutató intézet. Az intézet vezetője szenzációs irásvizsgáló gépet szerkesztett – Ird le a neved és megmondom, ki vagy! – Látogatás a grafológiai intézetben. (A P. M. H. munkatársától.) Prágai Magyar Hírlap 1934. február 6.

Orvosi diagnózis – írásból. Rejtett betegségek első árulója: a kézírás. Artistaigazolvánnyal dolgoznak az álgrafológusok. szerző: J. A., Pesti Napló, 1934. július 27. 

1939
Érdekes előadás a balkézről, a ballábról és a balszemről. A balkezes embert nem szabad erőszakosan jobbkezessé nevelni. Magyarország, 1939. március 31. valamint Ellenzék, 1939. április 20. Az interjú csekély változtatással A balkéz, a balláb, a balszem címmel megjelent. Brassói Lapok, 1939. április 14. számában is megjelent.

Románné sógora: Körössy Albert Kálmán

Ma 150 esztendeje, tehát 1869. június 18.-án Szegeden született a jeles építész. Itt azért emlékezünk meg róla, mert Románné Goldzieher Klára sógora lett 1902-ben, amikor feleségül vette Román Aurél (1874–1944) húgát, Paulát. Hamarosan beköltöztek saját villájukba, melyet a férj maga tervezett. Két lányuk is született. Román Aurél és az építész rokon többféle vállalkozásban is együttműködött. Körössy Albert Kálmán túl a második világháborún, 1955-ben hunyt el Budapesten.

Körösi Albert
műépítész aláírással

Eredeti családneve Neumann. 1891-ben az építészi oklevelét már Kőrösi Albert Kálmánként kapta meg. 1903-ban Ferenc Józseftől nemcsak atyja (Neumann Miksa, izraelita terménykereskedő) hanem ő maga és törvényes utódjai is nemességet kaptak, és innentől a királyhalmi előnév viselése is megillette őt. 1911-ben kérelmezte vezetéknevének módosítását, ekkor lett Körössy Albert Kálmán: S ugyan már nem sok tervrajzára írt rá ezt, mégis a szakmai emlékezet ezen a néven tartja őt számon. Az I. világháború után már nem dolgozott építészként, s így ezen ténykedése alig nyúlt túl a két évtizeden mégis számon tartják őt. „A korszak egyik legeredetibb formavilágú építőművésze, … akinek nincs két hasonló épülete… Szinte minden régi és új irányzat hat rá.” – írja róla egyik méltatója.

Jelentősebb munkái közül itt kettőre hívom fel a figyelmet.
1899-1900 körül készült el családi otthona. A később irodaként is használt épületet a közelmúltban szépen felújítottak. Aki szeretné látni, a Kőrössy-villa címe: Budapest, Városligeti fasor 47.
És onnan alig tíz percnyi sétára van a Benczúr utca 26.-ban a Dayka-villa, Körössy utolsó épületté lett terve 1913-ból. Azt is érdemes szemügyre venni.

Édouard de Rougemont emlékezete

Édouard de Rougemont Párizsban született 1881 februárjában, s mire tízéves lett mindkét szülője meghalt. 1915 őszén, 34 évesen megházasodott. S ma ötven esztendeje, 1969. június 10-én hunyt el Párizsban. A francia író, grafológus és írásszakértő 88 évet élt.
A huszadik század első felének egyik legkiválóbb francia grafológusa volt. Hosszú évekig tevékenykedett a francia grafológusok társaságában. Több mint egy évtizeden át egy szabadiskola grafológia kollégiumának elnöke volt. Fontosnak tartotta a grafológia népszerűsítését. A századelőn neves személyek írását is elemezte a Mercure de France magazinban.
Írásvizsgálattal való foglalatosságaiba néhány publikációjának címe adhat némi betekintést. Egy tanulmányban Charles Baudelaire különböző éveiből származó kézírásaival követte a költő életútját (1922). Arthur Rimbaud pszichológiai fejlődését írásain keresztül vizsgálta (1936).
A Grafológia és orvoslás (1934) valamint a több kiadásban is megjelent Grafológia az új társadalomtudomány (1938) című könyve mellett az 1950-ben kiadott Örültek és pszichopaták írása c. tanulmánya is figyelemre méltó.

Pinterits Károly, a tanár

Pinterits Károly

Ma, a Pedagógusnap alkalmából olyan tanerőről szólunk, akinek némi köze a grafológiához is volt.
Az írásszakértőként ismertté lett Pinterits Károly (1869–1931) végzettségét és hétköznapi tevékenységét tekintve kereskedelmi iskolai tanár volt. Maga is kereskedelmi középiskolát végzett, majd egyetemi tanulmányai végeztével könyvvitelre, kereskedelmi ismerettanra és levelezésre szóló kereskedelmi középiskolai tanári képesítést szerzett.
1890-ben Zomborban kezdte meg tanári működését az ottani felsőkereskedelmi iskolában, 1895-től Aradon oktatott, néhány én múlva már a budapesti VI. kerületi felső kereskedelmi iskola tanára lett egészen a Nagymező utcai képzés megszűnéségig. Ezt követően a Tavaszmező utcai, majd a Vas utcai felsőkereskedelmi iskola tanáraként folytatta pályáját és onnan ment nyugdíjba harminc évi tanári munkássága után.
Szakcikkei már pályája elejétől rendszerességgel megjelentek. Pinterits Károly könyvviteli, kereskedelmi és kereskedelmi levelezési tankönyvek szerzője volt. És ezeket akkoriban az ország felsőkereskedelmi iskoláiban általánosan használtak.

Roda Wieser ükapja: Christian Friedrich Nasse

Roda Wieser felmenői között, az atyján kívül is akadnak mindkét ágon neves személyiségek. Egyik ükapja a híres német orvos és pszichiáter Christian Friedrich Nasse (1778–1851) volt. Bielefeldben született, s kora ifjúságában elvesztette szüleit. Az apja körorvos és nagyapja jeles orvos volt. Szülővárosában kezdte orvosi praxisát, ahol később kórházat is vezetett. Majd más nagyvárosokban tevékenykedett, mígnem 1819-ben a bonni egyetem professzora lett.

Christian Friedrich Nasse

Sokoldalú művészi érdeklődéssel is bíró ember volt, aki szorgosan tette közzé szakmai tapasztalatait. Pszichiátriai folyóiratot indított és a mentális betegségek testi okait feltételezte.
Az orvoslásban igazi reformer volt. A legmodernebb diagnosztikai eszközöket alkalmazta és maga is feltalált egy speciális hőmérőt (1841). A helyi érzéstelenítés első alkalmazóinak egyike és a betegágy melletti oktatás bevezetője. Nevét a hemofília (vérzékenység) kapcsán tett megállapítása (1820) az ún. Nasse-törvény, az X-kromoszómához kötött recesszív öröklődés mintáinak korai megállapítása, révén is számon tartják.
A 73. születésnapján elhunyt Nassénak és nejének bőséges gyermekáldásban volt része. Bár két fiúk is orvos lett, mégis az egyik leányukat kell itt említeni, ugyanis Hilda Hermina Nasse (1809–1879) Johann Georg Heinrich von Noorden felesége lett. Ők Roda Wieser dédszülei. Mindketten ugyanabban a sírban nyugszanak Bonn régi temetőjében, mint a neves ükapja dr. Nasse.

Roda Wieser asszonyról

Roda Wieser édesapjáról szóltunk, most nézzük, mit lehet tudni a férjéről. Roda von Noorden 27 évesen ment férjhez Frankfurtban 1922. május 3-án. Párja Friedrich Anton Wieser 1887. november 11-én Bécsben született Melanie Amalia Tauber (1854 –1908) és Josef von Wieser báró harmadik és legkisebb fiaként. (Bár atyja második házasságából még születtek féltestvérei.) A hasonló nevű közgazdász professzor Friedrich von Wieser (1851–1926) az atyja fivére, azaz neki a nagybátyja volt.

Illusztráció,
német esküvői képeslap
(1922)

A frigyre lépésekor 34 esztendős Friedrich von Wieser mérnökként dolgozott abban a gyárban, amelyet apjuk első házasságából született fiaira, rá és bátyjára hagyományozott. Ők ketten, mint „Wieser bárók” vezették akkoriban a híres szentgotthárdi kaszagyárat.
Roda Wieser sógornőjéről és férje néhai édesanyjáról is mutathatnánk a geni-n közzétett fotót, de a férjéről sajnos nem. Az alábbi hír egy 1922-es magyar lapból azonban némi kárpótlásul szolgálhat:

„Wieser Frigyes báró május 3-án tartotta esküvőjét a Majna-melletti Frankfurtban von Noorden Roda dr. kisasszonnyal. Az ifjú pár állandóan Szentgotthárdon fog lakni.”
Van abban valami szívmelengető, hogy Roda Wieser asszonyéveinek elején magyarországi településen élt. A következő esztendőkből annyit tudni lehet, hogy a férje néhány évvel később eladta a részét fivérének, valamint, hogy az 1920-as évek végén Roda Wieser már Bécsben tevékenykedett. A következő évtizedben, mint már szóltunk róla, néhány alkalommal előadóként újra járt hazánkban.

1929: Könyvhét és grafológia

Május 12. vasárnap volt 90 évvel ezelőtt is. Ez a nap azért emlékezetes, mert 1929. május 12-én kezdődött a Magyar Könyvhét. A legelső! Az Ünnepi Könyvhét vagy könyvnapok azóta már komoly tradícióval rendelkező eseménysorozat. S ennek kapcsán akár az autogramosztás is eszünkbe juthatna, de a nyomtatott betűk ünnepéhez kapcsolódva fellelhető valami, ami mégiscsak a kézíráselemzéshez köthető. 

A Literatura 1929 Könyvheti különszámában Zolnay Vilmos tollából származó, Amiről nincs könyv… című összeállítás egyik bekezdését citáljuk itt: 

„Hiányzik egy – a németeknél és más külföldön nagyban szereplő – a grafológiával, mint tudománnyal foglalkozó magyar munka. Itt nem állja meg a helyét valamilyen fordítás, mert a grafológia a lélek rejtett dolgaival foglalkozik s így nem lehet a magyar lelket német kaptafára húzni. Más a magyar gondolkodása, más a mentalitása. Magyar íráspéldákkal kellene ezt megvilágítani.”

S hozzá kell tennünk, hogy akadt már ilyen könyv 1929-ben is, de úgy tűnik ez nem jutott a szerző tudomására. S hogy netán e felvetésnek is köze lehetett ahhoz, hogy a 30-as években megszaporodtak a hazai grafológiai témájú könyvek, ez valószínűleg sosem derül ki.

Carl von Noorden és Roda Wieser

Carl von Noorden személye azért lehet érdekes számunkra, mert első felesége Agnes Binz (1863–1917) négy gyermeknek adott életet 1886-94 között, s közülük a legkisebb, aki a Roda nevet kapta, később Roda Wieser (1894–1986) néven a 20. századi grafológia jeles alakja lett.

Carl von Noorden (1858–1944) német születésű neves belgyógyász és endokrinológus volt, akit elsősorban a cukorbetegek diétájának – melynek az inzulin felfedezése előtt nagyobb fontossága volt – tanácsadójaként tartottak számon. Az ún. fehérkenyér egység (WBE) az ő javaslatára került be a hétköznapi gyakorlatba.

Carl H. von Noorden

Roda születésekor apja 36 éves volt, s akkortól a frankfurti városi kórház belgyógyász főorvosa volt, 1906-ig. Abban az esztendőben a cukorbetegség elismert specialistájaként kapta meg az I. sz. Belgyógyászati Klinika vezetői posztját, s így 1906-ban családjával Bécsbe költözött (Roda akkor 12 esztendős lett). Carl von Noorden 1913-29 között egy frankfurti szanatórium vezetését vállalta. Ebben az időszakban, 1917-ben megözvegyült, majd 1921-ben újra megnősült. Roda már 27 esztendős volt akkor (s hamarosan férjhez is ment) így az apja munkatársából asszonyává lett Herta von Noorden pótanyaként már aligha jöhetett számításba.

Carl von Noorden 1932-ben Bécs díszpolgára lett, s a táplálkozásfiziológia legkiválóbb szaktekintélyének titulálták őt, amikor 1933-ban hazánkban járt. (Ekkortájt, azaz 1930-től 1935-ös nyugdíjazásáig, Bécsben az anyagcserebetegségek speciális osztályának vezetője volt.)

86 évesen Bécsben hunyt el. Szülővárosában, Bonnban temették el. Frankfurtban utca viseli a nevét.

Roda Wieser előadásai Budapesten

Illusztráció

Az 1930-as években a bécsi egyetem kriminológiai intézetének asszisztenseként ténykedő dr. Roda Wieser két alkalommal is tartott előadást Budapesten a Magyar Írástanulmányi Társaság ülésén. Mindkét esetben a bűnözök kapcsán.
1932. március 7-én „Charakteorologische Studien auf Grund von Verbrecherhandschriften” (A bűnözők kéziratain alapuló karaktertani tanulmányok) volt Roda Wieser előadásának címe. Azon a hétfői estén  a Közgazdaságtudományi Egyetem Szerb utcai előadótermében ügyvédek, orvosok, oktatók és más érdeklődők közönségének tartott izgalmas előadást a társadalmi bűnözés grafológiai jellemzőiről. A MÍT elnökeként dr. Dorning Henrik rendőrtiszt mondott köszönetet az előadónak.
A következő alkalommal, 1934. november 6-án, kedden dr. Németh Péter bíró, a MÍT társelnöke elnökölt. Roda Wieser nagyszámú és előkelő közönség előtt Bűnözés és írás címen tartott előadást a Népegészségügyi Múzeum előadótermében.

Kiről lehet szó?

A Rendőrség Napját már jónéhány éve Szent György napján tartják hazánkban. Ez alkalomból ma egy afféle nyomozós játékot adunk közre. Bizonyos személyeket keresünk, akik valaha foglalkoztak íráselemzéssel és a bűnözés is látókörükbe került. Adunk néhány információt róluk, s lehet találgatni. Persze a helyes megoldást is elérhető tesszük, egy-egy linkkel, ugyanis korábban már röviden bemutattuk őket.

Utolsó bázisa: London. Cseh születésű volt, több európai városban élt. Diplomataként dolgozott, komolyan foglalkozott irodalommal és elmélyedt a grafológiában. A megbízhatósággal kapcsolatban összegzést készített. Fiatalkorú bűnözők illetve gyilkosok írását is vizsgálta.

Itt olvashat még róla. 

Bécsi illetőségű, felkapott íráselemző, aki éppúgy felbukkant szülőhelyén, Krakkóban, mint Európa más városaiban. Sok esetben segítette meglátásaival a rendőrség munkáját. Magánembereknek szintén segítségére volt, olykor bűnesetek megelőzésében is. Kiadták néhány bűnügyi ponyváját.

Itt olvashat még róla.

Az íróból lett grafológus nemcsak szülőhazájában, azaz Svájcban, ismert, hanem még a német nyelvterületeken túl is számon tartják nevét, különösen az írás szimbolikájának elmélete kapcsán. A kriminálgrafológia e jeles alakja foglalkozott a bűnözés és a bűnözővé válás kérdéseivel is.

Itt olvashat még róla.

Poppée és Lombroso találkozása

Egy 1928-as interjúban emlékezett vissza Rudolphine Poppée (1865–1934) Lombroso-val való találkozására.
„Elmerészkedtem az amszterdami nemzetközi kriminál-antropológikus kongresszusra. … A kongresszuson megismerkedtem Lombrosóval, aki felhívta figyelmemet arra, hogy az emberi karaktert, sőt az emberi élet küszöbön álló eseményeit a kézírás mellett a kéz formája is jelentősen elárulja.” … Az aligha meglepő, hogy ők akkor és ott szóba elegyedtek egymással. Ugyanis mindez Cesare Lombroso (1835–1909) Grafologia c. műve megjelenése után történt, és a bécsi illetőségű Poppée kisasszony is már foglalkozott akkoriban a kézírások vizsgálatával.
Az ötödik kriminálantropológiai kongresszust Amszterdam tartották 1901 szeptemberében. Ekkoriban Poppée, a grafológusnő már betöltötte 36 évét. A kriminálantropológia atyjának tekintett Lombroso majdnem harminc évvel volt idősebb nála. A hölgy így emlékszik vissza rá: „nagyon kedves, pirosorcájú, makkegészséges öregúr volt”.

A kongresszuson készült fotón az első sorban középütt ül Lombroso, felismerhető jellegzetes alakja.

Bartók Lajos Levél Koltóra c. verséből

Koltó kapcsán bizonyára sokakban felrémlik, hogy Petőfi Sándor (1823–1849) ott írta a mézeshetei alatt a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versét (Szeptember végén). A költő hitvesével 1847 őszén több hetet tölthetett barátja, gróf Teleki Sándor (1821–1892) kastélyában.

Bartók Lajos és kézjegye

Petőfinek nagy tisztelője volt a jogot végzett költő és lapszerkesztő Bartók Lajos (1851–1902) is, aki a Levél Koltóra c. verse közreadásakor (1879) a Bolond Istók élclap szerkesztője volt. A közel 150 soros költemény címzettje a „vad gróf” néven elhíresült kalandos életet magáénak mondható 48-49-es honvédezredes és memoáríró Teleki Sándor.
De, hogy jön ide a grafológia?!
Nos, olvassunk csak bele! S ha a grafológia konkrétan nem is kerül szóba benne, bizony Bartók Lajos azt pedzegeti a költemény néhány sorában, hogy a kézírás megmutatja személyiségét. (Lásd a megvastagított szövegrészt!)

Levél Koltóra.
(Teleki Sándorhoz.)

Két nemzet hőse! hosszan olvasok
Arczod s kezed vonásiban, melyek
Emlékezet s barátság lángjait
Vetik felém világító toronyként.
Mért küldöd képed, hogyha irsz nekem?
S ha képed itt van, mért rám vesztegetned
Irásodat? Kép, írás, ez vagy az,
Külön s magában is teljes hiven
Mutatja lényed egész aranyát,
Mely tiszta, tűzpróbás, s vidám zenéjü…
Pedig szegény betűk, oly feketék
S oly görbe lábu és hajlott gerinczű
Kis szörnyek ők!... Mint piszkos ördögök,
Vagy mint a Dante kárhozottjai,
Úszkálnak ott alant, olvadt szurok-tó,
A tintatartó hullámaiban.

...