2019. június 2., vasárnap

Pinterits Károly, a tanár

Pinterits Károly
Ma, a Pedagógusnap alkalmából olyan tanerőről szólunk, akinek némi köze a grafológiához is volt.
Az írásszakértőként ismertté lett Pinterits Károly (1869–1931) végzettségét és hétköznapi tevékenységét tekintve kereskedelmi iskolai tanár volt. Maga is kereskedelmi középiskolát végzett, majd egyetemi tanulmányai végeztével könyvvitelre, kereskedelmi ismerettanra és levelezésre szóló kereskedelmi középiskolai tanári képesítést szerzett.
1890-ben Zomborban kezdte meg tanári működését az ottani felsőkereskedelmi iskolában, 1895-től Aradon oktatott, néhány én múlva már a budapesti VI. kerületi felső kereskedelmi iskola tanára lett egészen a Nagymező utcai képzés megszűnéségig. Ezt követően a Tavaszmező utcai, majd a Vas utcai felsőkereskedelmi iskola tanáraként folytatta pályáját és onnan ment nyugdíjba harminc évi tanári munkássága után.
Szakcikkei már pályája elejétől rendszerességgel megjelentek. Pinterits Károly könyvviteli, kereskedelmi és kereskedelmi levelezési tankönyvek szerzője volt. És ezeket akkoriban az ország felsőkereskedelmi iskoláiban általánosan használtak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése