Simon György János festőművész és a grafológia

Régóta foglalkoztatja a Simon György János (Jean-Georges Simon) festőművész (Trieszt, 1894 – Leeds, 1968) életművével foglalkozókat a kérdés, hogy vajon miért hagyta el a művész a kontinenst és tette át működése színhelyét Angliába. Az életművének nagyobb részét külföldön létrehozó mester a budapesti képzőművészeti akadémián Réti István növendéke volt. Két nyarat töltött a Nagybányai Művésztelepen, látogatta a Haris közi Szabadiskolát, majd a háborút követően Svájcba utazott. Műveivel genfi és berni kiállításokon szerepelt. Rövid olaszországi tanulmányutat követően hazatért és sikerrel mutatkozott be a Helikon Galériában. Ekkor ismerkedett össze Szabó Lőrinccel, aki bemutatja Babits Mihálynak, aki megbízza Aranygaras című felnőttek számára írt mesekönyvének illusztrálásával. A mintegy 40 rajz jól mutatja a művész igazodását kora expresszív kifejezésvilágához.

Simon György János
egyik önportréja

Visszatért Svájcba, majd a húszas évek közepén áttette működésének színhelyét Párizsba, ahol kisebb hazai kitérőket, afrikai utazását leszámítva mintegy évtizeden át élt.
Simon György János karakteres olajfestékkel, pasztellkrétával, szénnel alkotott portréi arról tanúskodnak, hogy érdeklődésének központi tárgya az ember. Sőt mint kiderült, az emberi lélek kéziratokban megnyilvánuló jellemzői!
A ma éppen 125 esztendeje született képzőművész bizonyosan Párizsban kezdett el grafológiával foglalkozni, majd – mint az őt személyesen ismerőktől szóhagyomány útján megtudtuk – ezért utazott Angliába, hogy az ottani könyvtárak, levéltárak anyagait tanulmányozza.

Simon 1936-ban azért érkezett Angliába, hogy régi kéziratokat tanulmányozzon grafológiai céllal. Olvashatjuk, Robert Waterhouse a világhálón elérhető cikkében:  "… in the spring of 1936 in London to study British Museum manuscripts in the cause of graphology…"
A brit újságíró által kiadott, a festővel foglalkozó könyvben (Robert Waterhouse (ed.): Jean-Georges Simon: Hungary To England – An Artist's Odyssey, Wakefield 2005) is van utalás erre.

Aki, Simon György János kézírását szeretné tanulmányozni, az megteheti, ha kikéri az OSZK Kézirattárából Babits Mihályhoz írt levlapjait, illetve Tauszky Jolán zongoraművészhez írt leveleit.

Lyka Károly és Biró József kapcsolatáról

Lyka Károly

A görög gyökerű Lyka-család legismertebb tagja, Lyka Károly 150 esztendeje, 1869. január 4-én született Pesten. Nyitrán nőtt fel, tehetséges volt a rajzolásban, ám a könyveket is szívesen bújta. Németországi és olaszországi tanulmányai után hazatérve lett a honi művészettörténet-írás kiválósága. A szellemi élet több ágában műveltséget szerzett férfiú publicista, kritikus és tanár, sőt botanikus is volt.
A nagyváradi illetőségű Biró József (1907–1945), akit a hazai grafológia is számon tart, Lykához hasonlóan sokoldalú és olvasott fiatalember volt és ugyancsak jó tollú szerző. Annak idején Lyka éppúgy a festészettől csábult el a művészettörténethez, mint nála csaknem négy évtizeddel ifjabb pártfogoltja Biró József.
A festőnek készülő Biró a képzőművészeti főiskolán Réti István (1872–1945) osztályába került, akit korábban Nagybányáról már ismerhetett. Tudni lehet, hogy Réti szakmai barátságban és szövetségben volt Lyka Károllyal. Biró József és Lyka Károly is jó kapcsolatba került egymással, olyannyira, hogy a fiatal festőnövendék tanára hatására iratkozott be a budapesti tudományegyetemre – ami nem is volt túl egyszerű akkoriban izraelitaként –, hogy művészettörténész legyen. Biró 1932-ben doktorált művészettörténetből. Kettejük tiszteletteljes kapcsolata mindvégig megmaradt, bár ez nem tarthatott évtizedekig.
A 75. évét betöltő jeles művészettörténészt köszöntő Lyka Károly Emlékkönyv 1944-ben Biró József utolsó még életében megjelent tanulmányát közölte. Nem sokkal később 1945 januárjában Biró és Réti is távozott az élők sorából. S éppen mentora adta közre Biró József első nekrológját (Lyka Károly: Egy magyar tudós élete és halála. Új Idők 1947. aug.), amikor bizonyossá vált, hogy fiatal kollégájának életműve idejekorán lezárult.
A következő időkben Lyka Károly munkásságát két alkalommal is Kossuth-díjjal ismerték el, s a kiváló művészettörténész szép kort ért meg, 96 esztendősen 1965 tavaszán hunyt el.