A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Roda Wieser. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Roda Wieser. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 31., szombat

Roda Wieser tevékenysége és jelentősége a grafológiában

A német születésű, Ausztriában ténykedő Roda Wieser (1894–1986) a tudományos grafológia egyik úttörője volt. Klages egyik legkiemelkedőbb tanítványa, aki nemcsak továbbfejlesztette elődje tanait, hanem a grafológiai szemlélet megújulásához is hozzájárult. Roda Wieser kutatásain és publikációin keresztül jelentősen formálta a 20. századi grafológiát.

Roda Wieser politológiai tanulmányait követően 1926-ban kezdte látogatni Svájcban Ludwig Klages kifejezéstudományi szemináriumát. Néhány évvel később a bécsi bíróságok már írásszakértőként alkalmazták. 1929-33 között az egyetem kriminológiai intézetének asszisztenseként ténykedett.
A bűnözői magatartás jegyeit kutatta a kézírásban és a kriminálgrafológia számára is értékes eredményei révén jutott el az ún. grundritmus elméletéhez. Több könyvében is bemutatta rendszerét.
Roda Wieser elméletének kulcsfogalma a „grundrythmus” a nemzetközi terminológiába is bekerült. (Tudni lehet, hogy a világban sok helyen nem fordítják le, mert más nyelveken nem lehet visszaadni a német szó többrétegű jelentését. A magyar szakmai nyelvben az alapritmus terjedt el.)
Roda Wiesernél a grafikus jegyek értelmezését az ún. grundrythmus alapozza meg. S nála a ritmus a személyiség viszonyítási alapja, sőt ő továbbmenve a kézírás alapvető ritmusát kozmikus szempontból értelmezte.

Mivel Roda Wieser egyetlen közreadható fényképét már megmutattuk, illusztrációnak íme kézzel írott sorai 1978-ból. 

2019. augusztus 25., vasárnap

125 esztendeje született Roda Wieser

Egy internetes genealógia adattár adatai alapján Roda Wieser ma 125 esztendeje, 1894. augusztus 25-én született Berlinben.
Ez alkalomból magánéletének főbb eseményei kapcsán adunk közre adatokat.
Roda Wieser
Születési neve: Roda Agnes Eva Gladys von Noorden.
Apja, Carl Harko von Noorden, neves belgyógyász volt. Az édesanyja lánykori neve Agnes Julie Binz, és harmincéves volt negyedik gyermeke születésekor. Roda maradt a legkisebb testvér, nővére 8 évvel volt idősebb nála, és két fivére is volt.
Édesanyja 1917-ben hunyt el, amikor Roda már fiatal felnőttkorban járt.
A következő regisztrált esemény az életében a házasságkötése. 27 évesen ment férjhez Frankfurtban 1922. május 3.-án. Házastársa a nála 7 évvel idősebb Friedrich Anton Wieser, bécsi születésű mérnök volt. Gyermekről nincs adat.
Az édesapját 1944-ben, három testvérét 1960–75 között vesztette el.
Roda Wieser élete 1986-ban ért véget, 92. évében járva.

2019. május 26., vasárnap

Roda Wieser ükapja: Christian Friedrich Nasse

Roda Wieser felmenői között, az atyján kívül is akadnak mindkét ágon neves személyiségek. Egyik ükapja a híres német orvos és pszichiáter Christian Friedrich Nasse (1778–1851) volt. Bielefeldben született, s kora ifjúságában elvesztette szüleit. Az apja körorvos és nagyapja jeles orvos volt. Szülővárosában kezdte orvosi praxisát, ahol később kórházat is vezetett. Majd más nagyvárosokban tevékenykedett, mígnem 1819-ben a bonni egyetem professzora lett.
Christian Friedrich Nasse
Sokoldalú művészi érdeklődéssel is bíró ember volt, aki szorgosan tette közzé szakmai tapasztalatait. Pszichiátriai folyóiratot indított és a mentális betegségek testi okait feltételezte.
Az orvoslásban igazi reformer volt. A legmodernebb diagnosztikai eszközöket alkalmazta és maga is feltalált egy speciális hőmérőt (1841). A helyi érzéstelenítés első alkalmazóinak egyike és a betegágy melletti oktatás bevezetője. Nevét a hemofília (vérzékenység) kapcsán tett megállapítása (1820) az ún. Nasse-törvény, az X-kromoszómához kötött recesszív öröklődés mintáinak korai megállapítása, révén is számon tartják.
A 73. születésnapján elhunyt Nassénak és nejének bőséges gyermekáldásban volt része. Bár két fiúk is orvos lett, mégis az egyik leányukat kell itt említeni, ugyanis Hilda Hermina Nasse (1809–1879) Johann Georg Heinrich von Noorden felesége lett. Ők Roda Wieser dédszülei. Mindketten ugyanabban a sírban nyugszanak Bonn régi temetőjében, mint a neves ükapja dr. Nasse.

2019. május 19., vasárnap

Roda Wieser asszonyról

Roda Wieser édesapjáról szóltunk, most nézzük, mit lehet tudni a férjéről. Roda von Noorden 27 évesen ment férjhez Frankfurtban 1922. május 3-án. Párja Friedrich Anton Wieser 1887. november 11-én Bécsben született Melanie Amalia Tauber (1854 –1908) és Josef von Wieser báró harmadik és legkisebb fiaként. (Bár atyja második házasságából még születtek féltestvérei.) A hasonló nevű közgazdász professzor Friedrich von Wieser (1851–1926) az atyja fivére, azaz neki a nagybátyja volt.
Illusztráció,
német esküvői képeslap
(1922)
A frigyre lépésekor 34 esztendős Friedrich von Wieser mérnökként dolgozott abban a gyárban, amelyet apjuk első házasságából született fiaira, rá és bátyjára hagyományozott. Ők ketten, mint „Wieser bárók” vezették akkoriban a híres szentgotthárdi kaszagyárat.
Roda Wieser sógornőjéről és férje néhai édesanyjáról is mutathatnánk a geni-n közzétett fotót, de a férjéről sajnos nem. Az alábbi hír egy 1922-es magyar lapból azonban némi kárpótlásul szolgálhat:
„Wieser Frigyes báró május 3-án tartotta esküvőjét a Majna-melletti Frankfurtban von Noorden Roda dr. kisasszonnyal. Az ifjú pár állandóan Szentgotthárdon fog lakni.”
Van abban valami szívmelengető, hogy Roda Wieser asszonyéveinek elején magyarországi településen élt. A következő esztendőkből annyit tudni lehet, hogy a férje néhány évvel később eladta a részét fivérének, valamint, hogy az 1920-as évek végén Roda Wieser már Bécsben tevékenykedett. A következő évtizedben, mint már szóltunk róla, néhány alkalommal előadóként újra járt hazánkban.

2019. május 8., szerda

Carl von Noorden és Roda Wieser

Carl von Noorden személye azért lehet érdekes számunkra, mert első felesége Agnes Binz (1863–1917) négy gyermeknek adott életet 1886-94 között, s közülük a legkisebb, aki a Roda nevet kapta, később Roda Wieser (1894–1986) néven a 20. századi grafológia jeles alakja lett.

Carl von Noorden (1858–1944) német születésű neves belgyógyász és endokrinológus volt, akit elsősorban a cukorbetegek diétájának – melynek az inzulin felfedezése előtt nagyobb fontossága volt – tanácsadójaként tartottak számon. Az ún. fehérkenyér egység (WBE) az ő javaslatára került be a hétköznapi gyakorlatba.
Carl H. von Noorden
Roda születésekor apja 36 éves volt, s akkortól a frankfurti városi kórház belgyógyász főorvosa volt, 1906-ig. Abban az esztendőben a cukorbetegség elismert specialistájaként kapta meg az I. sz. Belgyógyászati Klinika vezetői posztját, s így 1906-ban családjával Bécsbe költözött (Roda akkor 12 esztendős lett). Carl von Noorden 1913-29 között egy frankfurti szanatórium vezetését vállalta. Ebben az időszakban, 1917-ben megözvegyült, majd 1921-ben újra megnősült. Roda már 27 esztendős volt akkor (s hamarosan férjhez is ment) így az apja munkatársából asszonyává lett Herta von Noorden pótanyaként már aligha jöhetett számításba.
Carl von Noorden 1932-ben Bécs díszpolgára lett, s a táplálkozásfiziológia legkiválóbb szaktekintélyének titulálták őt, amikor 1933-ban hazánkban járt. (Ekkortájt, azaz 1930-től 1935-ös nyugdíjazásáig, Bécsben az anyagcserebetegségek speciális osztályának vezetője volt.)
86 évesen Bécsben hunyt el. Szülővárosában, Bonnban temették el. Frankfurtban utca viseli a nevét.

2019. május 1., szerda

Roda Wieser előadásai Budapesten

Illusztráció
Az 1930-as években a bécsi egyetem kriminológiai intézetének asszisztenseként ténykedő dr. Roda Wieser két alkalommal is tartott előadást Budapesten a Magyar Írástanulmányi Társaság ülésén. Mindkét esetben a bűnözök kapcsán.
1932. március 7-én „Charakteorologische Studien auf Grund von Verbrecherhandschriften” (A bűnözők kéziratain alapuló karaktertani tanulmányok) volt Roda Wieser előadásának címe. Azon a hétfői estén  a Közgazdaságtudományi Egyetem Szerb utcai előadótermében ügyvédek, orvosok, oktatók és más érdeklődők közönségének tartott izgalmas előadást a társadalmi bűnözés grafológiai jellemzőiről. A MÍT elnökeként dr. Dorning Henrik rendőrtiszt mondott köszönetet az előadónak.
A következő alkalommal, 1934. november 6-án, kedden dr. Németh Péter bíró, a MÍT társelnöke elnökölt. Roda Wieser nagyszámú és előkelő közönség előtt Bűnözés és írás címen tartott előadást a Népegészségügyi Múzeum előadótermében.