A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rokonság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rokonság. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 18., kedd

Románné sógora: Körössy Albert Kálmán

Ma 150 esztendeje, tehát 1869. június 18.-án Szegeden született a jeles építész. Itt azért emlékezünk meg róla, mert Románné Goldzieher Klára sógora lett 1902-ben, amikor feleségül vette Román Aurél (1874–1944) húgát, Paulát. Hamarosan beköltöztek saját villájukba, melyet a férj maga tervezett. Két lányuk is született. Román Aurél és az építész rokon többféle vállalkozásban is együttműködött. Körössy Albert Kálmán túl a második világháborún, 1955-ben hunyt el Budapesten.
Körösi Albert
műépítész aláírással
Eredeti családneve Neumann. 1891-ben az építészi oklevelét már Kőrösi Albert Kálmánként kapta meg. 1903-ban Ferenc Józseftől nemcsak atyja (Neumann Miksa, izraelita terménykereskedő) hanem ő maga és törvényes utódjai is nemességet kaptak, és innentől a királyhalmi előnév viselése is megillette őt. 1911-ben kérelmezte vezetéknevének módosítását, ekkor lett Körössy Albert Kálmán: S ugyan már nem sok tervrajzára írt rá ezt, mégis a szakmai emlékezet ezen a néven tartja őt számon. Az I. világháború után már nem dolgozott építészként, s így ezen ténykedése alig nyúlt túl a két évtizeden mégis számon tartják őt. „A korszak egyik legeredetibb formavilágú építőművésze, … akinek nincs két hasonló épülete… Szinte minden régi és új irányzat hat rá.” – írja róla egyik méltatója.
Jelentősebb munkái közül itt kettőre hívom fel a figyelmet.
1899-1900 körül készült el családi otthona. A később irodaként is használt épületet a közelmúltban szépen felújítottak. Aki szeretné látni, a Kőrössy-villa címe: Budapest, Városligeti fasor 47.
És onnan alig tíz percnyi sétára van a Benczúr utca 26.-ban a Dayka-villa, Körössy utolsó épületté lett terve 1913-ból. Azt is érdemes szemügyre venni.

2019. május 26., vasárnap

Roda Wieser ükapja: Christian Friedrich Nasse

Roda Wieser felmenői között, az atyján kívül is akadnak mindkét ágon neves személyiségek. Egyik ükapja a híres német orvos és pszichiáter Christian Friedrich Nasse (1778–1851) volt. Bielefeldben született, s kora ifjúságában elvesztette szüleit. Az apja körorvos és nagyapja jeles orvos volt. Szülővárosában kezdte orvosi praxisát, ahol később kórházat is vezetett. Majd más nagyvárosokban tevékenykedett, mígnem 1819-ben a bonni egyetem professzora lett.
Christian Friedrich Nasse
Sokoldalú művészi érdeklődéssel is bíró ember volt, aki szorgosan tette közzé szakmai tapasztalatait. Pszichiátriai folyóiratot indított és a mentális betegségek testi okait feltételezte.
Az orvoslásban igazi reformer volt. A legmodernebb diagnosztikai eszközöket alkalmazta és maga is feltalált egy speciális hőmérőt (1841). A helyi érzéstelenítés első alkalmazóinak egyike és a betegágy melletti oktatás bevezetője. Nevét a hemofília (vérzékenység) kapcsán tett megállapítása (1820) az ún. Nasse-törvény, az X-kromoszómához kötött recesszív öröklődés mintáinak korai megállapítása, révén is számon tartják.
A 73. születésnapján elhunyt Nassénak és nejének bőséges gyermekáldásban volt része. Bár két fiúk is orvos lett, mégis az egyik leányukat kell itt említeni, ugyanis Hilda Hermina Nasse (1809–1879) Johann Georg Heinrich von Noorden felesége lett. Ők Roda Wieser dédszülei. Mindketten ugyanabban a sírban nyugszanak Bonn régi temetőjében, mint a neves ükapja dr. Nasse.

2018. január 8., hétfő

Pulver sógora

Dr. Richard Zollikofer (1871–1963), svájci orvos elsőként használt széndioxidot a hasüreg feltöltésére 1924-ben, ezért nevét a laparoszkópia úttörői között tartja számon az orvostudomány története.
A St. Gallen-i illetőségű orvostanhallgató Bernben töltötte végzősként gyakorlati idejét. Vélhetően ekkor került kapcsolatba a berni patikus lányával, Johanna Fanny Pulverrel. Ő volt a legidősebb és az egyetlen lány Pulver testvérei között.
A harminc körül járó orvos 1901-ben került sógorságba a Pulver fivérekkel, köztük a legifjabbal, az akkor csupán 11 esztendős Max Pulverrel.
A Zollikofer házaspárnak három gyermeke (két lány és egy fiú) született. Ám a feleség, a negyvenes éveiben járó Johanna 1917-ben elhunyt. Később Zollikofer, előrehaladott korára való tekintettel, egy barátja özvegyét vette feleségül, aki korábban ápolónő volt. A jeles orvos majdnem 92 évet élt, még az irodalom és a grafológia révén nevet szerzett sógorát, Max Pulvert is túlélte.

2017. július 10., hétfő

A kémikus Erlenmeyer

Az Erlenmeyer név kémikusok és laborosok körében jól ismert. De bárki azonosíthatja azt a tárgyat, melyet 1861-ben Emil Erlenmeyer német kémikus alkotott meg, és róla nevezték el.
A szakszerű leírás helyett, íme egy kép. Nos, erről van szó!

S hogy miért hozzuk szóba itt Emil Erlenmeyert? Azért, mert nem csupán névrokona a grafológia terén is számon tartott Albrecht Erlenmeyernek.
Richard August Carl Emil Erlenmeyer (1825–1909) a kémikus az öccse volt Johann Adolph Albrecht Erlenmeyer (1822–1877) idegorvosnak, aki édesapja a grafológiával foglalkozó Albrecht Erlenmeyernek, akinek tehát a „lombikos” Erlenmeyer a nagybácsija volt.

2016. október 31., hétfő

Ifj. dr. Balázs Dezső nyughelye

A néhai grafológus nyughelyét Budapesten a Kozma utcai izraelita temetőben találjuk.
Ifj. dr. Balázs Dezső (1884–1949) és felesége is a Blockner család sírboltjában nyugszik. A jeles grafológus szülei, testvérei és más családtagok emlékhelye is ez.

A családi síremlék csúcsán az olimpiai öt karika és az olimpiai láng mása is ott díszlik, s alatta a család leghíresebb tagjának neve olvasható. Hajós Alfréd (1878–1955) harmincéves korában 1908 tavaszán került a családba, amikor is Blockner Vilmával összeházasodtak, s annak fivéreivel, a Blockner–Balázs fivérekkel sógorságba került.

Hajós Alfréd jelentősége kapcsán sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2005-ben védetté nyilvánította, ezáltal ifj. dr. Balázs Dezső nyughelye is védetté lett.

2016. augusztus 1., hétfő

Gábor Dénes, a neves rokon

Rákosné Ács Klára híres rokona Gábor Dénes (1900–1979) az unokatestvére volt. Bár Gábor Dénes a 30-as években angol állampolgár lett, világpolgárként is magyarnak vallotta magát. A holográfia atyjaként ismert, 1971-ben Nobel-díjat kapott fizikus és mérnök a díjhoz kapott oklevelén a Dennis Gabor név áll. Születésekor még Günszberg Dénes volt, de már kétéves korától Gábor a családneve.
Gábor Dénes
Auerbach Klára – akinek családneve pár évvel később lett Ács – édesanyja is Günsberg (Günsberg Szerén). Itt van a vérségi a kapocs.
Gábor Dénesnek volt módja bepillantani Rákosné Ács Klára ténykedésébe, és „tapasztalatai alapján nagyra értékelte Rákosné grafológiai szaktudását” – olvashatjuk utóbbi Vallanak a betűk c. könyvben.
Egyik levelében pedig ezt írta Gábor Dénes az unokanővérének: „Még egyszer bebizonyosodott a Te bámulatra méltó tehetséged. Az írásom alapján megmondtad a Nobel-díjat. Akkor csak nevettem... ”

Gábor Dénes ismerősei között is akad egy ugyancsak híres hazánkfia, aki még grafológiával is foglalkozott. Bíró László József (1899–1985) az, aki osztálytársa volt Gábor Dénesnek a Fasori Evangélikus Gimnáziumban.

2016. május 6., péntek

Richard Hauser – a grafológus sógor

A Grafológia folyóirat aktuális számában Bálint Vera a Yehudi Menuhinról írt cikke kapcsán megosztja velünk azt is, hogy a neves művész sógora kiváló grafológus is volt.

Richard Hauser (1911–1992) zsidó családban született Bécsben. Ott tanult pszichológiát is. A harmincas évek végén Angliába költözött. Richard Hauser szociológus 1946 nyarán Rómában találkozott először Yehudi Menuhinnal, aki hamarosan családtagjai kézírását is megmutatta neki, és igen elégedett volt Hauser meglátásaival. Az idők során barátokká, majd sógorokká lettek. Richard Hauser és Menuhin zongoraművész húga ugyanis egymásra találtak és összeházasodtak, majd 1957-ben végleg Londonban telepedtek le. Hephzibah Menuhin-Hauser (1920–1981) férjével közösen aktívan tevékenykedett különböző szociális és emberbaráti ügyekben.

2016. május 2., hétfő

Szigeti Gabriella és a grafológia


Szigeti Gabriella (1894–1952) Tiszafüreden született, ahol apja orvos volt. Ő pedagógus végzettséget szerzett, hiszen könyvtáros képzés akkor még nem volt. 1912-ben Angyalföldön kezdte könyvtárosként, ám hamarosan kikérte őt a Fővárosi Könyvtárnak Szabó Ervin (1877–1918), akinek leghűségesebb munkatársa lett. A KMP alapítását követően belépett a pártba, a Tanácsköztársaság idején vállalt funkciója miatt letartóztatták majd bebörtönözték. 1922-után kiszabadult, magánkönyvtárakat rendezett és titkárnőként alkalmi munkákból élt.
Solti Andrásné
(szül.: Szigeti Gabriella)
A német és francia nyelvismerettel rendelkező Solti Andrásné 1945 után térhetett vissza a Fővárosi Könyvtárba, mely a következő évtől már egykori mestere Szabó Ervin nevét viselte. Soltiné egészen haláláig itt dolgozott vezetőként. Részt vett a könyvtáros-képzésben is, már-már tudományos alapossággal készítette jegyzeteit. Könyvtárelméleti írásai kéziratban fennmaradnak.
A Szabó Ervin köreihez tartozó Madzsarné Jászi Alice leszármazottja, Repiszky Tamás, aki ismerte a könyvtárosnő lányát, Solti Gabriellát, hozta tudomásunkra, hogy Szigeti Gabriella is foglalkozott grafológiával. Tőle tudhattuk meg azt is, hogy Madzsarné Jászi Alice és Szigeti Gabriella másod-unokatestvérek voltak.

2016. február 22., hétfő

Goldzieher és Goldziher


Románné Goldzieher Klára és dr. Goldziher Károlyné a MÍT alapítói voltak. A két grafológusnő nevében lévő hasonlóság, ezúttal valóban némi kapcsolatot sejtet. Bár kettejük neve egyazon családfára kerülhet, ők maguk nem voltak vér szerinti rokonok. 
Azonban utóbbi férje, dr. Goldziher Károly és Románné Goldzieher Klára másodfokú unokatestvérek voltak. Klára édesapja, Goldzieher Vilmos (1949–1916) és Károly apja Goldziher Ignác (1850–1921) unokafivérek voltak. Klára apai nagyapja Goldzieher Izsák és Károly apai nagyapja Goldziher Adolf voltak testvérek. Az ő apjuk, azaz Goldzieher Vitus volt Károly és Klára közös dédapja.

2015. augusztus 31., hétfő

Madzsarné Jászi Alice „irodalmi” rokonsága

Az idei könyvhétre újra kiadásra került Lesznai Anna (1885–1966) Kezdetben volt a kert című családregénye. A költő, író és képzőművész Lesznai Anna volt Jászi Oszkár első felesége, Madzsarné Jászi Alice szűkebb családjában az egyetlen hivatalos irodalmár. Említett regényébe „beleírta” Jásziékat.
Feuerstein doktor alakjában Jászi Ferenc (1838–1910) lelhető, regénybeli felesége Judit, a valódi Jászi Ferencné. Gyermekeik: Ákos és Sárika, pedig a valóságban Jászi Oszkár (1875–1957) neves politikai gondolkodó és húga Jászi Alice (1877–1935).
Oszkár és Máli (Lesznai Anna), Alice és Szabó Ervin
Földijük, a nagykárolyi születésű Kaffka Margit a Színek és évek jóságos Jakobi doktorát Jászi Ferencről, Alice édesapjáról, mintázta.
Még Alice nagyobbik bátyja, féltestvére, Jászi Viktor (1868–1915) is bekerült irodalmunkba. Szabó Magda a Régimódi történetben említi őt, mint neves jogakadémiai tanárt Debrecenben.

2015. június 29., hétfő

Hegedüs Géza közel élt a grafológiához


Hegedüs Géza (1912-1999) író és tanár nagy tudású személyiség volt, aki szívesen mesélt. Így bátran kértem tőle interjút 1997-ben a Grafológia folyóirat számára. S e beszélgetés némi meglepetéssel is szolgált. Géza bácsi ugyan nem kedvelte a saját kézírását, mert csúnyának tartotta, ám kiderült, hogy a grafológia közel volt hozzá.
Románné Goldzieher Klára anyai oldalról állt vele rokonságban, Klára néni Hegedüs Géza édesanyjának másod-unokatestvére volt. Biró József közelebbi rokona, mégpedig apai részről az unokatestvére volt. A hasonló korú fiúk jó barátságban voltak.
És maga Hegedüs Géza is foglalkozott íráselemzéssel. Így mesélt az interjúban: „Gimnáziumi társaim elfogadtak grafológusnak. Nem értettem hozzá, de hirdettem és hittem. És volt sok grafológiai könyvem. Például A modern grafológiát, amit az unokabátyám írt, kívülről tudtam és a Klára néni írásait is ismertem. Tehát én tudtam mi a grafológia. Magam is szélhámoskodtam azzal, hogy írásokról véleményt mondtam.”