Julien Flandrin 1803. május 8-án született. Teológiai tanulmányait követően pedagógiai és papi tevékenységei váltották, illetve egészítették ki egymást. Michon még nem volt harminc esztendős, amikor egy iskolát alapított, amelynek néhány évig Flandrin abbé volt a filozófia tanára.
Flandrin a kézírások alapján frappáns elemzéseket készített az iskola diákjairól, ami felkeltette Michon érdeklődését az íráselemzés iránt. Hamarosan együtt kezdték tanulmányozni a tanítványok írásképeit.
Idővel az egyház Flandrint Párizsba küldte. Lelkészként kezdte, majd az ott töltött három évtized után végül 63 évesen kanonok lett. Nem sokáig élvezhette ezt a magas tisztséget és szép feladatot, mert 1867. március 13-án elhunyt. Éppen ma 150 esztendeje!
Ez alkalomból Flandrin abbéról és Michonnal való kapcsolatáról szóló cikket közölt a Grafológia folyóirat aktuális száma, mégpedig a francia grafológia hazai pártolói közül W. Barna Erika és Demeter Anikó munkájaként. Írásukból megtudhatjuk azt is, hogy Flandrin milyen jellemzőkre figyelt kiemelten a kézíráselemzések során. A szerzőpáros kuriózumként bemutatja Flandrin kézírását Michon értelmezésében.
Nagy valószínűséggel e kastélyban működött az iskola, ahol Flandrin és Michon abbé összeismerkedett |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése