Klages, mint regényalak

Robert Musil

Bár nagyszabású műve valójában befejezetlen maradt, Robert Musil (1880–1942) mégis beírta nevét az irodalom nagykönyvébe. Az osztrák író, aki filozófiából doktorált, majd tisztként az első világháborúban szolgált, Berlinben és Bécsben is élt, idővel Svájcba emigrált. Musil a húszas évek végétől élete utolsó napjáig dolgozott fő művén.
A tulajdonságok nélküli ember az egyik legnagyobb hatású huszadik századi regény. Cselekménye akörül forog, hogy egy eszme kerestetik, mellyel ünnepelhetnék az uralkodót. Kákániában játszódik, mely valójában az Osztrák-Magyar Monarchia. A szerző nemcsak a polgári válságot rajzolta meg, hanem kultúra-kritikája is szellemes.
A főhős Ulrich. Az ő gyerekkori barátjának, Walternek felesége Clarissa az, aki egy bizonyos Meingast nevű svájci filozófus hatása alá került. Az irodalmárok szerint Musil a különös próféta, Meingast figuráját Ludwig Klagesről mintázta.

Handschrift und Charakter - egy könyv sok kiadása

Az első kiadás
belső címlapja

Idén száz esztendeje, hogy 1917-ben első ízben megjelent Ludwig Klages Handschrift und Charakter (Kézírás és karakter) c. műve melyben – többek szerint – lefektette rendszerének alapjait. De van más is! Gyakran említik a különböző források, hogy e mű milyen sok kiadást ért meg. 2008-as német nyelvű kiadása már a harmincadik volt. Ám ez korántsem azt jelenti, hogy ha valaki összegyűjtené egy-egy példányát, harminc könyvet kellene vennie. Sorba véve a Handschrift und Charakter kiadásait, azok két kiadóhoz kapcsolhatók.

A lipcsei székhelyű Johann Ambrosius Barth Kiadó jelentette meg első ízben 1917-ben e művet. S folytatva a sort: 2. kiadás (1920); 3-4. kiadás (1921); 5-7. kiadás (1923); 8-10. kiadás (1926); 11-13. kiadás (1929); 14-15. kiadás (1932); 16. kiadás (1936); 17-18. kiadás (1940); 19-20. kiadás (1941); 21-22. kiadás (1943). Ez volt az utolsó olyan, melyet még a Johann Ambrosius Barth (Lipcse) kiadó jelentetett meg. A 22 kiadás gyakorlatilag 11 különböző könyvet jelent. A dupla vagy tripla számozás kapcsán a könyvkiadásban tájékozott ismerőseim véleményét kértem. Ám a furcsa, összevont számozásra senki sem tudott magyarázattal szolgálni, bár egyikük úgy vélte, hogy az egyszerre több kiadás nyomtatása praktikus okok mellett a sikeresség kinyilvánítása is lehetett.
Az 1949 utáni kiadások már a Bouvier Kiadó (Bonn) gondozásában láttak napvilágot. Első ízben 1949-ben jelentették meg Klages Handschrift und Charakter c. munkáját, amely sorrendben a 23. német nyelvű kiadás volt. Ők már csak egyesével haladtak a számozásban, a következő években jelentették meg: 1949, 1956, 1965, 1968, 1974, 1982, 1989, 2008. A 2008-ban megjelent könyv borítójára a 30. kiadást írhatták. (Megjegyzem, hogy honlapjukon a szerzői indexben kiemelik Ludwig Klages nevét.)

Jeles kollégák írásmintái

Wilhelm Langenbruch legismertebb könyvének címlapjáról már szóltunk. De belül is találkozhatunk grafológiatörténeti érdekességgel.
A német nyelv ismerete nélkül is lehet nézegetni, szemügyre venni az illusztrációkat. A több mint 400 magyarázó minta között neves személyek kézírása is akad, ezekről külön jegyzéket ad közre a könyv elején. Az ismert nevek között két olyan személyé is feltűnik, akik a kézírásvizsgálat tudományában tevékenyen részt vállaltak. A jegyzék szerint „Erlenmeyer, Albert” autográfját a könyv 64. oldalán, „Preyer, Prof. W.” írásmintáját a 115.oldalán találjuk. Lássuk hát ezeket!

Albrecht Erlenmeyer 1886 márciusában vetette papírra az itt közölt sorokat, 37 esztendős korában.

1891 elején írta az akkor 49 esztendős Wilhelm Preyer azt a levelet, melynek egy részletét korábban már megmutattuk és bele is olvastunk.

Erlenmeyer kézírása

Preyer kézírása

Kézírás ihlette tipográfia Langenbruch könyvén

Első ízben 1911-ben jelent meg Wilhelm Langenbruch Praktische Menschenkenntnis auf Grund der Handschrift (Gyakorlati emberismeret a kézírás alapján) című műve, mely azóta jónéhány kiadást megért. S több ízben is az itt bemutatotthoz hasonló borítóval jelent meg. Grafológiával foglalkozó könyv borítóján kézírást imitáló betűkkel gyakran találkozhatunk. Az ezen a könyvön lévő impozáns betűk is felkelthetik a figyelmet. Engem azonban különösen megragadtak a legalsó sorban lévők, melyekből a „WLangenbruch” sejlik fel. Hogy miért? Nos, azért, mert ez formájában felidézi bennem Langenbruch kezeírását is, pontosabban a kézjegyét.

Ugye, mutat hasonlóságot a szerző aláírása és a könyvborítójára nyomtatott név?

75 éve született Végvári Valéria

Végvári Valéria 1942. október 28-án született Mosonmagyaróváron. Már kisgyermekkorában érdekelte a kézírás. Később írásmintákat gyűjtött és a fellelhető szakkönyveket tanulmányozta. Emellett tanítványa lett Rákosné Ács Klárának is.
Ún. intuitív grafológusként a klasszikus grafológiát alaposan ismerte, melyet pszichológiai és klinikai alapismeretekkel egészített ki.
A 70-es évek közepétől már grafológusként ténykedett, a grafológia huszadik századvégi feléledésekor bekapcsolódott a hazai grafológiai életbe. A 90-es évektől ismereteit már tanítványoknak adta át. 1994-ben igazságügyi grafológus szakértő lett. Foglalkozott grafológiára alapozott személyiségfejlesztéssel is.
Munkásságának kiemelt területe a betegek kézírásának vizsgálata, a betegségek írásjeleinek felkutatása volt. E terület ismerőjeként A mai magyar grafológia c. könyv Patografológia fejezetét ő dolgozta ki (1993).
Nem vágyott a média figyelmére, az íráselemzés népszerűsítésében mégis részt vállalt, több lapban volt grafológiai rovata. Ennek révén gyűlt össze önálló művének anyaga. A kézírás grafikai önarckép című könyvét 2000-ben még kézbe vehette, ám azon év szeptemberében 57 éves korában elhunyt. Már csak múlt időben beszélhetünk róla. Ám az évforduló alkalmából a Grafológia folyóiratban W. Barna Erika emlékezik Valikára, közreadott összeállításával méltatja néhai kollégája tudását és emberségét.

Arany János kortársai

Arany János akadémiai íróasztala

Bár Arany János (1817–1882) esetében a grafológiához személyes kapcsolódásáról (eddig) nincs tudomásunk, mégis így az Arany-emlékév vége felé járva nevezzünk meg 200 esztendeje született (és 135 éve e napon elhunyt) költőnk azon kortársait, akiket a grafológiatörténet is számon tart.

Kezdjük azokkal, akik Arany előtt születtek és még az ő életében hunytak el!

Vegyük sorra előbb a franciákat:
Édouard Auguste Patrice Hocquart (1789–1870), író, művész, rézmetsző;

Jean Baptiste Delestre (1800–1871) festőművész;
Julien Flandrin (1803– 1867) pap és tanár;
George Sand (1804–1876) írónő;
Jean-Hippolyte Michon (1806–1881) aki igen sokoldalú volt, de elsősorban a grafológia atyjaként tisztelhetjük;
Émilie de Vars (1810–1877) szerző.
Az amerikai irodalom különös figurája Edgar Allan Poe (1809–1849) véleményt mondott másokról kézírásuk alapján, és ő is Arany kortársának tekinthető.
Két angolt is említhetünk, akik ekkoriban vizsgáltak kézírásokat:
Isaac D’Israeli (1766–1848) földbirtokos és író jó fél évszázaddal volt idősebb Aranynál, de bő harminc esztendőn át kortársak lehettek.
Charles Chabot (1815–1882), akiről azért jegyezzük meg, hogy az ősei franciák, csupán két évvel volt idősebb jeles költőnknél és egy héttel Arany előtt hunyta le végleg a szemét.
Aranynak teljes élettartama alatt kortársa volt a német íráselemző Adolf Henze (1814–1883), aki a 65 évet élt magyar költő előtt született és túlélte őt.

Jöjjenek néhányan az Aranynál ifjabbak, akiknek grafológiai ténykedéséről már szót ejtettük korábban.
Cesare Lombroso (1835–1909) olasz kriminológus, antropológus és orvos 18 évvel volt ifjabb Aranynál. Jules Crépieux-Jamin (1858–1940) francia orvos és grafológus 41 évvel.
Az Osztrák-Magyar Monarchiában ténykedő Eugen P. Schwiedland (1863–1936) közgazdász pedig 46 esztendővel és Rudolphine Poppée (1865–1934) 48 esztendővel volt fiatalabb Aranynál.

Forel és Schwiedland

Auguste Forel (1848–1931) akit nemes egyszerűséggel a svájci pszichiátria atyjának szoktak nevezni, bizonyíthatóan kapcsolatban állt Eugen Schwiedland (1863–1936) bécsi közgazdásszal, aki a grafológiához is értett. Mindketten élénken érdeklődtek a társadalmi kérdések iránt, és elképzeléseik, kezdeményezéseik is voltak az emberek életének javítása kapcsán.
Ennek jegyében született közös művük az antialkoholizmus témakörében az 1920-as években, s melynek címe így fordítható: Miért kell kerülni az alkoholt?
Hogy a kapcsolatuk hogyan indult még nem tudni, azt sem hogy személyesen találkoztak-e, vagy csak leveleztek, de az tény, hogy Schwiedlandnak volt Svájcban élő rokona.
Levelezésükből két német nyelvű dokumentum bukkant már fel az interneten.
Forel 1901-ben Schwiedland anyjának küldött képeslapjában, egy budapesti eseményre is hivatkozik. Egy 1906-ban Eugen Schwiedlandnak küldött üzenet, melyben Forel barátjának szólítja. (Ezt mutatjuk itt!)

Elismerést, megbecsülést sugalló gesztusra is lelhetünk példát mindkettejük részéről.

Forel neves kutatója volt a hangyáknak, és 1902-ben egy hangyafajt Polyrhachis schwiedlandi névre keresztelt.
Schwiedland nevét pedig ott találjuk azok sorában, akik 1928-ban javasolták, hogy a 80 éves svájci pszichiáter, agykutató és elmegyógyász Nobel-díjat kapjon.