2018. november 14., szerda

Lakos Kálmán a kecskeméti hobbigrafológus

Lakos Kálmán (1920–1988) a kecskeméti Tanítói Árvaházban nevelkedett. Az OTP Bács-Kiskun megyei igazgatóságának dolgozója volt és szakszervezeti titkárként is ténykedett.
Az alföldi megyeszékhelyen, elsősorban, mint lelkes amatőr fotóst ismerték. 1950-tól vezetett szakköröket Kecskeméten, részt vállalt fotókiállítások rendezésében is. Munkájáért elismeréseket kapott. 1980-ban SZMT-díjas lett, a Szocialista Kultúráért kitüntetésben 1987-ben részesítettek. Első önálló fotókiállítása 1979-ben Kecskeméten nyílt meg. Kedvtelése volt még a csontfaragás is.
A segítőkész, optimista, rokonszenves és szerény férfi nem titkolt hobbija volt a grafológia. A Petőfi Népe napilap 1961-ben grafológusként közölt vele interjút, melyből kiviláglik az is Lakos Kálmán mennyire tisztán látta az írásvizsgálat lehetőségeit és milyen példamutatóan viszonyult az elemző munkához.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése