2017. május 8., hétfő

Ki volt dr. Hajnal Richárd?

dr. Hajnal Richárd
Hajnal Richárd 1898-ban született. Szerény körülmények között nevelkedett. Már diákkorában részt vett a munkásmozgalomban. Belépett a KMP-be is, majd ténykedett az Antialkoholista Mun­kásegyletben és a Gyermekbarát Egyesületben.
Túravezetőként is aktív volt. 1924-ben közreadott egy tanulmányt A turistaság egészségtana címmel a Természetbarát Könyvtár sorozatban.
Az idegorvosként praktizáló dr. Hajnal csatlakozott Stekel hazai követőihez, és 1929-ben alapító tagja lett az Aktív-Analitikus Pszichoterapeuták Egyesületének. (Itt közölt fényképét honlapjukról vettük át.) Ténykedett a Magyar Individuálpszichológiai Egyesületben. Hivatása kapcsán is voltak jelentősebb publikációi.
A harmincas évek elejétől felbukkan neve a Magyar Írástanulmányi Társaság tagjai között is. 1931-ben titkárként, valamint több alkalommal tartott előadást. 1947-ben a MÍT főtitkára volt.
Dr. Hajnal Richárd nevét a magyar grafológiatörténet elsősorban, a 20. század első felének – ha nem az egész évszázad – legnagyszerűbb grafológiai könyvének egyik szerzőjeként tartja számon. A szakmai berkekben csak „Balázs-Hajnal”-ként emlegetett Ember, jellem, írás ifj. dr Balázs Dezső és dr. Hajnal Richárd tudását és munkáját dicséri és 1943 végén jelent meg.
Dr. Hajnal 1945 után az OTI-nál vezetőként ténykedett. A 40-es évek végén a neurológiai és pszichoterápiás rendelést vezette Újpesten. Amikor 1959 februárjában egy mozgalmi összejövetelen hirtelen érte a halál, a Trefort utcai rendelőintézet főorvosaként dolgozott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése