2018. október 5., péntek

Magyar festő Klages köreiben

Somogyi Miklós
önportréja
Éppen száz esztendeje, e napon hunyt el egy budapesti kórházban a gyöngyösi illetőségű festőművész Somogyi Miklós (1892–1918). A magyar festőnövendék Münchenben tanult, és Alfred Schulernél és anyjánál kapott szállást. Így nem meglepő, hogy ottléte alatt több ízben találkozhatott szállásadója barátjával, a nálánál csaknem két évtizeddel idősebb Ludwig Klages német gondolkodóval.
A fiatalember, aki éppen Münchenben lett 20 esztendős, a bajor művészeti főiskolára járt az 1911-12-es tanévben, és naplójában rögzítette a körülötte zajló eseményeket. A 2006-ban közreadott napló bejegyzéseiből megtudhatjuk azt is kikkel találkozott.
Somogyi Miklós feljegyezte, hogy járt Klagesnél vendégségben, és hogy december közepén már Helene Klages kisasszonyt is megismerhette. Egy 1912 januárjában a szállásán tartott zenés összejövetelen „Busse úr (grafológus és szobrász, Schüler barátja)”, azaz Hans H. Busse is jelen volt. Azon esztendőben az ifjú Somogyi Münchenben Klages két előadását is meghallgatta, s kirándulások alkalmával is megfordultak ugyanazon társaságban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése