2018. október 1., hétfő

Szép kort értek meg

Az Idősek Világnapján szóljunk azokról, akik szép kort értek meg és a hazai grafológia történetében nevüket számon tartjuk.
A hétköznapi szóhasználat szerint szépkorúak lehetnek az idősebbek vagy öregek. Most mégis a hivatalosan is szép kort megért személyeket vegyük sorra. Jogszabály rendelkezik arról, hogy hazánkban szépkorú az, aki a 90. életévét betöltötte.
Dombrádi Erzsébet, aki 1906 januárjában született még megünnepelhette 92. születésnapját. A 2002-ben elhunyt nő élete javát fő hivatásának, a pedagógiának szentelte. Ám harmincéves korában még Dolch Erzsébet néven közreadott grafológiai tanulmányával beírta nevét a honi grafológiai munkák szerzői közé.
Rákosné Ács Klára (1899–1993) még a 19. század szülötte, 93 esztendőt élt meg, ám a 94. születésnapján már csak emléke volt közöttünk. A pszichografológia valamint a történelmi grafológia révén ismertté lesz asszony az itt említettek közül valóban élethivatásának tekintette a grafológiát.
Gömöri Géza a 96. születésnapját is megérte. Javarészt nyugdíjas éveiben lett a grafológia pártolója, az idő előrehaladtával a szakma legidősebbje. 1921-ben született és 2018 első hónapjában távozott közülünk.
Szepes Mária (1908–2007) nemcsak a szépkorúság tekintetében a leg az itt említettek között. A 98 teljes esztendőt megélt, s néhány hónappal a 99. születésnapja előtt elhunyt írónő és spirituális tanító nagy ismertségnek és tiszteletnek örvend széles körökben. Pszichografológia című könyve csak egy a sok közül, gazdag életművének egyik szeletét mutatja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése