Michon és Schwiedland

A grafológia atyjának elhunytakor Eugen Schwiedland még 18 éves sem volt. Húszévesen pedig maga is egy a grafológiát bemutató könyvecske szerzője lett. S ha fellapozzuk azt, aligha kétséges Schwiedland kit tekintett mesterének. A Die Graphologie (1883) elején ugyanis Jean-Hippolyte Michon egész oldalas portréját és kézjegyét közlik (lásd. a képet). Mindemellett a szövegből is kitűnik, hogy jól ismerte és méltányolta Michon munkásságát.

Az ifjú Eugen Schwiedland, aki Pesten nőtt fel, és többféle tudomány érdekelte, tudott franciául. Egy francia forrás szerint levelezésben állt Michonnal is.

Schwiedland tanulmánya a grafológiáról

Az első kiadás címlapja

Eugen Schwiedland még csak húszesztendős lehetett, és a bécsi egyetemen tanult jogot, amikor 1883-ban, Berlinben, a Schorer Kiadónál megjelent Die Graphologie című munkája. Alcíme: Geschichte, Theorie und Begründung der Handschriftendeutung. A címlappal együtt is csak 52 oldalas, német nyelvű, gótbetűs kötete főként elméleti jellegű fejtegetéseket tartalmaz néhány írásmintája inkább csak illusztráció. A grafológiatörténeti részben az előfutárok között megemlíti Baldo, Goethe, Lavater, George Sand nevét is, de elsősorban Michon és Henze munkásságára hivatkozik. Kifejti azt is, hogy az emberi kifejező mozgások az egyén bizonyos tulajdonságait tükrözik, s ezek közül az írásnak nyoma marad, mely elemzésre később is alkalmas. Nagyon érdekesek kultúrtörténeti és pszichológiai fejtegetései is.
Jegyezzük meg, hogy mire Eugen Schwiedland 1887-ben jogi doktorátusát megszerezte, a grafológiával foglalkozó műve már harmadik kiadásánál tartott.
Az eredeti könyvecske digitalizálva elérhető. Magyar nyelven is megjelent a közelmúltban a Grafológia folyóirat 200. számához kapcsolódva. (Eugen Schwiedland: A grafológia – A kézírás értelmezésének története, elmélete és alapjai. Új Alaplap Kiadói Kft. Budapest, 2014)

Eugen Schwiedland és a grafológia

Eugen Peter Schwiedland (1863–1936) Pesten született. (A hazai források gyakorta Schwiedland Jenő Péterként említik.) Itt nőtt fel, ifjúkorát Pesten töltötte, itt kezdte meg egyetemi tanulmányait is, melyet 1882-től Bécsben folytatott. 1883-ban jelent meg Die Graphologie című összefoglaló munkája német nyelven. S német kiadója családi lapjánál 1886-ig vezette az íráselemző rovatot. Jogi doktorátust 1887-ben kapott. Egyetemi tanulmányai végeztével Schwiedland Bécsben telepedett le. Jogi, közigazgatási és kereskedelmi téren ténykedett. 1891-től közgazdaságtant és szociálpolitikát tanított, 1895-től pedig egyetemi tanár lett. Különböző szervezetekben tanácsadóként is működött. Számos közgazdasági művet írt, melyekkel széles körű ismertséget szerzett. Később is megőrizte érdeklődését az emberi természet, a pszichológia és a filozófia iránt is.
Eugen Schwiedland nevéhez kapcsolódik a grafométer, mellyel az írás dőlésszögét kategorizálta. Arról, hogy érettebb korában is komolyabban foglalkozott volna grafológiával, nincs tudomásunk. Bizonyos források Wilhelm Langenbruch valamint Rudolphine Poppée és Ludmilla Schmidt-Akilow nevét Schwiedland tanítványaként említik. Tudjuk: levelezett Crépieux-Jaminnel is.
Eugen Schwiedland élete javát Bécsben töltötte, 73 évesen 1936 telén hunyt el Inzersdorfban.

Ki volt Gayné Édy?

A Grafológia folyóirat aktuális számában terjedelmes és tartalmas összeállítás található Gayné Édy életéről és munkásságáról. A Gayné Édy nyomában című cikket az ugyancsak debreceni illetőségű Bálint Vera készítette kutatómunkája alapján. Ebben számos dokumentum mellett Gayné Édy kézírását is bemutatja az olvasóknak.
A hölgy, aki a 20. század elején Debrecen kulturális életének részese volt, Bagdi Eszter néven született 1887-ben. Özvegységét követően 1920 végén lett Gay János hitvese.
Korábban is írogatott. A Debreczen c. lap munkatársa a 20-as évek végén lett. Majd 1932-ben rövid ideig a grafológiai rovatot vezette, mely idővel jövendőmondó rovattá lett. Gayné Édynek több verseskötete jelent meg a 30-as években. Dalszövegeket és regényeket is írt. 1938-as önéletrajza a legkésőbbi vele kapcsolatos fellelhető dokumentum.

Románnéról egy korabeli lexikonban

Az 1931-ben megjelent, s az OSZK webfelületén elérhető Magyar Asszonyok Lexikona így mutatja be Románné Goldzieher Klárát:

Román Aurélné, leánynéven Goldzieher Klára, született Budapesten. A felső leányiskolát és gimnáziumot Budapesten végezte. Tizennyolcéves korában férjhez ment. Leánykorában festőnőnek készült, s Bihari és Fényes növendéke volt. 1911-ben megalapította a Budapesti Textilművészeti műhelyt, melynek célja volt, hogy itthon készült egyházi dekoratív- és bútorszövetekkel lássa el az országot. A műhely tagjai voltak: Lakatos Arthur festő, Kozma Lajos és Menyhért Miklós műépítészek. Minden évben kiállítást rendeztek az Ernst-múzeumban, szőtt- és batikolt szövetekből. A műhelyt az állam is támogatta megrendeléseivel, amely külföldre is sokat szállított. A világháború azonban megbénította a munkát, mely 1919-ben megszünt. Ekkor kezdett foglalkozni grafológiával, melynek alapfeltételeit, a pszichológiai és a filozófiai, sőt kis mértékben természettudományi ismereteket kora fiatalságától kezdve szerezte meg. 1926-ban jelent meg az Irás és egyéniség című műve, amely az első és egyetlen magyar grafológiai munka. Ismerete fejlesztése céljából Sarbó és Ranschburg professzoroknál dolgozott. Számos értekezése jelent meg a bel- és külföldi orvosi lapokban. A berlini egyetem fonetikai osztályán és pszichológiai intézetben is dolgozott 1929-ben. Működő tagja a Magyar Pszichológiai és a Magyar Gyógypedagógiai Társaságnak. 1929-ben megalapította a Magyar Irástanulmányi Társaságot, amelynek azóta is társelnöke.

Somoskéry Pál és a grafológia

Az 1990-ben megjelent szerény kivitelű könyvön, melynek címe Népszerű grafológia, szerzőként Somoskéry Pál neve áll. E könyv hátoldalán pedig az alábbiakat olvashatjuk róla:

Somoskéry Pál (1924–1989) autodidakta „szobatudós”-ként művelte a grafológiát több évtizeden át. Egy olyan időszakban tette ezt, amikor a grafológiát okkult tudományként tiltott tevékenységnek minősítették.

Somoskéry Pál édesapja katonatiszt volt, édesanyja tanítónőként dolgozott. Egy nővére és egy bátyja volt. Az elsőszülött fiú vitte tovább az apjuk nevét, lett Somoskéry Ernő, és katonai akadémiát végzett.
A legkisebb gyermek 1924 nyarán született, hivatalos neve akkor Scheffer Pál Béla lett. A családi névváltoztatást 1930 tavaszán engedélyezték, így ő az iskolai tanulmányait már Somoskéry vezetéknévvel kezdhette meg. Gimnáziumba Nagykanizsán járt, ahol apja akkor szolgálatot teljesített.
Később megnősült, egy lányuk született.

1969–73 közötti időszakban gyakorta felbukkant hirdetése a különböző napilapokban „Néhány sor kézírásból legőszintébb jellemábrázolást küldöm egyéniségéről. Adatok: kor, foglalkozás, válaszbélyeg. Somoskéry Pál. Budapest…”

Demeter István értett a grafológiához

Demeter István (1914–1977) a Jászapáti tanyavilágban született, korán árvaságra jutott, a nagyszülők nevelték fel. Jól tanult, így az egri gimnázium elvégzése után papnak készült. Már a teológiai tanulmányai alatt verselt, és könyvkritikákat írt. 1938-ban szentelték fel, s számos szolgálati helye mellett a háború alatt tábori lelkész is volt. 1959-től haláláig Sajószentpéter plébánosa volt. Paptársai elnevezték prófétának.
Verseket, tárcákat, könyvkritikákat írt, s jelentek meg azok katolikus és más lapokban is. Irodalmi munkássága mellett a filozófia, pszichológia is érdekelte. De ismerte és alkalmazta a gyógynövényeket. Valamint az asztrológia, karakterológia, frenológia és a grafológia is foglalkoztatta.
Ám eljött az idő, amikor a szavak már kevésnek bizonyultak. 46 éves volt már, amikor 1961-ben festeni kezdett. Bár annak technikáját Demeter István sosem tanulta, ám az önkifejezésnek ez a módja létformájává vált. Kortárs alkotók sereglettek köré, valóságos szellemi műhely jött létre körülötte.
Többezer alkotását hagyta az utókorra. Munkásságát értékelik és elismerik. Szellemi hagyatéka jó kezekbe került, művei megtekinthetőek. Néhány évvel ezelőtt önéletírása is megjelent. Ebből derül ki, az is, hogy Demeter István nemcsak érdeklődött az íráselemzés iránt, hanem alkalmazta is grafológiai ismereteit mások megismeréséhez (szűkebb körben).