2018. január 29., hétfő

Emlékezés dr. Bendetz Móricra

Éppen 75 évvel ezelőtt, 1943. január 29-én megjelenő számában vett búcsút címoldalán a Corvina (Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének Közlönye) a könyves szakma egyik jelesétől, a grafológiával is foglalkozó dr. Bendetz Mórictól. A megemlékezés teljes terjedelmében alább olvasható.

Dr. Bendetz Móric halálára.

A könyves társadalom dr. Bendetz elvesztésével ismét egy háborús halottját gyászolja. Fiatalon, alkotó erejének teljében hagyott itt bennünket és benne szakmánk egyik legtehetségesebb, felkészült és hivatástudattól eltelt tagját veszítettük el.

Egyetemi tanulmányait kitüntetéssel végezte és diplomája birtokában a könyvárusi pályára lépett. A Lantos-féle antiquáriumban tudományos igényű katalógusok szerkesztésével, a régi magyar és külföldi könyvek területén folytatott tevékenységével hamarosan magára vonta a szakkörök figyelmét. Szeretetreméltó egyénisége, emberi jó tulajdonságai mindenkit meghódítottak, aki valamely kapcsolatba került vele. Kortársai és az ifjú generáció igen sok tagjával őszinte barátságot tartott fent, és róla nyugodtan elmondhatjuk, hogy a könyvesek megbecsülésének osztatlan részese volt.

Dr. Bendetz a Csak Szorosan megalapításában és ezen keresztül a könyvárus alkalmazottak kulturális felemelésében hervadhatatlan érdemeket szerzett magának. Ennek az egyesületnek hosszú ideig alelnöke, majd elnöke volt. Előadásai emlékezetesek maradnak népes hallgatósága előtt s mintaképéül állíthatjuk az eljövendő idők önképzésének. Midőn évekkel ezelőtt megnyitotta üzletét Egyesületünk sietett választmányába meghívni. A szakmai érdekeket itt is fáradhatatlanul és alapos hozzáértéssel szolgálta. Számtalan szakbizottságban tevékenykedett, eredményesen szolgálva a rábízott ügyeket. Példakép volt előttünk.

A magyar írástudomány egyik legeredményesebb művelőjét veszítette el. Grafológiai munkái országszerte ismertté tette a nevét, halálhíre széles körben kelt megdöbbenést.

A mai idők zivataros rohanó áradatában is meg kell egy pillanatra állanunk, amikor dr. Bendetz alakját felidézzük. Azok, akik közelebbről ismerhették, emlékét soha el nem múló szeretettel és ragaszkodással őrzik majd. És minden könyves részvéttel fordul az özvegy és korán, nagyon korán árvaságra jutott gyermeke felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése