2019. február 21., csütörtök

Giay Rudolf a grafológiáról

Giay Rudolf százados
Giay Rudolf 1886 decemberében Kismartonban született. Németül, olaszul és szerbül is tudott. Katonai pályára lépett. Az első világháborúban a pécsi 52-es gyalogezred tisztjei között találjuk. A honvédség állományából századosi ranggal került nyugdíjba. A 40-es évek elejéről még hadi szolgálatáról vannak adatok. 1945-ben megözvegyült, majd 1951-ben őrnagyi ranggal a kitelepítettek listájában találjuk a nevét. Azt lehet tudni még róla, hogy 1956-ban az élők sorában volt, akkor ugyanis a fiát temette el.

A magyar grafológia Giay Rudolf nevét A grafológia tankönyve c. könyv szerzőjeként tartja számon.
Giay 1926 januárjában könyvének az első, és azon év szeptemberében második kiadásához írhatott előszót. A valószínűleg szerzői kiadásban megjelent művet még a 30-as évek közepén is megvásárolhatták az érdeklődők. A 20. század utolsó évtizedében reprint kiadása is napvilágot látott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése