2015. október 1., csütörtök

Grafológia Királyhegyi-módra


Királyhegyi Pál

Hogy mire nem jó a grafológia!? A regényes életű Királyhegyi Pál (1900-1981) nevéhez sok anekdota fűződik. Már 13 évesen diákújságírói ténykedéséért kicsapták az iskolából, és felnőtt élete is eseményekkel teli. Az Amerikát megjárt, a koncentrációs tábort és a kitelepítést megélő írót a humorérzéke sosem hagyta el. Talán ez volt vonzerejének egyik titka, hiszen rajongtak érte a nők. Maga is imádta őket, s az egyébként alacsony férfi öt alkalommal nősült.
A Fészek Művészklub legendás alakja sok emberrel találkozott. Megesett, hogy valaki nem mutatkozott be neki, gondolván úgyis ismerősök, ám Pali bácsi nem emlékezett a nevére, s ha beszélgetésükből sem tudott rájönni, mielőtt ez kínossá vált volna, így oldatta meg a helyzetet: „Nem tudom, tudod-e, hogy én mostanában grafológiával foglalkozom. Ha leírod erre a papírra a neved, lefestem a jellemedet.” – így idézi meg Királyhegyi szavait Kalmár Tibor rendező, aki több helyütt is említi ezeket az eseteket. E huncutság révén Királyhegyi megtudhatta, hogyan szólítsa az ismerősét, és valószínűleg rövid jellemrajzot is tudott adni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése